WTCR - Michelisz Norbi még egy ilyen nehéz szezonban is a legjobbak közé tartozott valamiben
Michelisz Norbi még egy ilyen nehéz szezonban is a legjobbak közé tartozott valamiben
Fotó: fiawtcr.com

Michelisz Norbi még egy ilyen nehéz szezonban is a legjobbak közé tartozott valamiben

LantiLanti
2020/12/30 16:24
Győzelem és dobogós hely nélkül zárt szezon, 13. helyezés az bajnokságban - nem 2020-ból kerül majd be a legtöbb fotó Michelisz Norbi szakmai fényképalbumába. 

Bár az eredmények ezúttal elmaradtak az elmúlt évekétől, azért vannak olyan összevetések, amiben a Hyundai gyári versenyzője az élmezőnybe tartozott. Köztük egy, amit versenyzők maguk között kifejezetten fontosnak tartanak. 

Lehet, hogy volt pár rosszul sikerült rajt (főleg az év végén), vagy néhány elég balszerencsés momentum (pl. mikor Szlovákiában az élről lökték ki), de nyers tempóban Norbi idén is az elithez tartozott. Azzal együtt is, hogy Zolderben egy nagyon igazságtalan BoP-t kapott a Hyundai, majd kihagyták a Nordschleifét, ahol a tavalyi bajnok általában kiemelkedik a mezőnyből.

Mindent összevetve Norbi így is az ötödik legjobb volt az időmérős átlagteljesítmény alapján, megelőzve például az összetett második Yvan Mullert, vagy a bajnoki címért sokáig harcban lévő Esteban Guerrierit is. 

Időmérős átlagteljesítmények 2020:

1. Nathanael Berthon: 5,00
2. Jean-Karl Vernay: 5,60
3. Santiago Urrutia: 6,00
4. Yann Ehrlacher: 7,70
5. MICHELISZ NORBI: 8,33
6. Gilles Magnus: 8,40
7. Nestor Girolami: 8,50
8. Yvan Muller: 8,90
9. Mikel Azcona: 9,10
10. Gabriele Tarquini: 9,67

Azt régóta tudjuk, hogy egy körön Norbi az egyik legjobb a WTCR mezőnyében, de legalább ennyire jellemző rá a megbízhatóság is. Ezt mutatja, hogy a bajnokság első két helyezettje mellett a magyar pilóta az egyetlen, aki minden futamot befejezett, ahol elindult. 

Michelisz-arc-aragon.jpg

A legkevesebb kiesés (a kihagyott futamok nem számítanak bele):

1. MICHELISZ NORBI: 0
1. Yann Ehrlacher: 0
1. Yvan Muller: 0
4. Jean-Karl Vernay: 1
4. Gilles Magnus: 1
6. Thed Björk: 2
6. Santiago Urrutia: 2
6. Esteban Guerrieri: 2
6. Nathanael Berthon: 2
6. Tom Coronel: 2
6. Mikel Azcona: 2
6. KISMARTY-LECHNER GÁBOR: 2
...
TASSI ATIKA: 3
BOLDIZS BENCE: 3

De ha már belemerültünk egy picit a számokba, akkor jöjjenek az idei évad legfontosabb adatai a Túraautó Világkupából. Győzelmek, dobogók, átlag teljesítmények. 

A 2020-as szezon futamgyőztesei:

1. Esteban Guerrieri: 4
2. Yann Ehrlacher: 3
3. Nicky Catsburg: 1
3. Thed Björk: 1
3. Yvan Muller: 1
3. Santiago Urrutia: 1
3. Nestor Girolami: 1
3. Nathanael Berthon: 1
3. Tom Coronel: 1
3. Mikel Azcona: 1
3. Jean-Karl Vernay: 1

ehrlacher-dobogo.jpg

A 2020-as szezon dobogósai:

1. Yann Ehrlacher: 6
2. Yvan Muller: 5
2. Esteban Guerrieri: 5
2. Jean-Karl Vernay: 5
2. Santiago Urrutia: 5.
6. Nestor Girolami: 4
6. Gilles Magnus: 4
8. Thed Björk: 3
...
TASSI ATTILA: 2

A legtöbb időmérős első hely 2020-ban 

1. Nathanael Berthon: 4
2. Esteban Guerrieri: 3
2. Santiago Urrutia: 3
4. Gilles Magnus: 1
4. Nestor Girolami: 1
4. MICHELISZ NORBI: 1

A legtöbb pontszerzés 2020-ban (16 futamból):

1. Yann Ehrlacher: 16
1. Yvan Muller: 16
3. Gilles Magnus: 15
3. Jean-Karl Vernay: 15
5. Nathanael Berthon: 14
6. Esteban Guerrieri: 13
6. Tom Coronel: 13
6. Santiago Urrutia: 13
6. Mikel Azcona: 13
10. Thed Björk: 12
...
MICHELISZ NORBI: 11
TASSI ATTILA: 10
BOLDIZS BENCE: 6
KISMARTY-LECHNER GÁBOR: 4

Berthon-hung-audi.jpg

A legtöbb időmérőn szerzett pont (mögötte zárójelben, hogy ez az összpontszám hány százaléka):

1. Yann Ehrlacher: 25 (10,7%)
2. Nathanael Berthon: 20 (13,5%)
3. Gilles Magnus: 18 (10,5%)
4. Santiago Urrutia: 15 (8,8%)
5. Thed Björk: 14 (9,8%)
6. Jean-Karl Vernay: 12 (6,1%)
6. Nestor Girolami: 12 (8,7%)
8. TASSI ATTILA: 11 (11%)
9. Esteban Guerrieri: 10 (5,3%)
10. MICHELISZ NORBI: 9 (9,6%)
10. Mikel Azcona: 9 (5,3%)

A százalékos adatokból szépen kirajzolódik, hogy míg Ehrlacher alapvetően jó pozíciókból indulva szerzett sok pontot a futamokon, addig például Guerrierinek vagy Azconának sokkal többször kellett hátrébbről előre törve dolgoznia. 

Szintén érdekes megnézni, ki hány pontot szerezett a normál illetve a fordított rajtrácsos versenyeken. Idén speciális volt a helyzet, hiszen az első két hétvégén két futamot rendeztek, onnantól kezdve viszont hármat, és az első versenyek rajtsorrendjét a Q1 határozta meg. Ebből kifolyólag ezek a futamok is normál rajtrácsosnak számítanak. 

Pontszerzés normál rajtrácsos futamokon:

1. Yann Ehrlacher: 130
2. Jean-Karl Vernay: 125
3. Esteban Guerrieri: 122
4. Santiago Urrutia: 113
5. Mikel Azcona: 105
6. Nathanael Berthon: 99
7. Gilles Magnus: 92
8. Yvan Muller: 89
9. Nestor Girolami: 85
10. Thed Bjrök: 72
...
TASSI ATTILA: 54
MICHELISZ NORBI: 46
BOLDIZS BENCE: 15
KISMARTY-LECHNER GÁBOR: 7

muller-aragon-lc.jpg

Pontszerzés fordított rajtrácsos futamon (zárójelben, hogy ez az összpontszám hány százaléka)

1. Yvan Muller: 101 (51,8%)
2. Yann Ehrlacher: 79 (33,8%)
3. Gilles Magnus: 62 (36%)
4. Jean-Karl Vernay: 57 (29,4%)
5. Esteban Guerrieri: 56 (29,8%)
5. Thed Björk: 56 (39,4%)
7. Mikel Azcona: 55 (32,7%)
8. Tom Coronel: 52 (44,4%)
9. Santiago Urrutia: 41 (24,3%)
10. Nestor Girolami: 40 (29,2%)
...
MICHELISZ NORBI: 38 (40,9%)
TASSI ATTILA: 35 (35%)
BOLDIZS BENCE: 20 (57,1%)
KISMARTY-LECHNER GÁBOR: 10 (58,8%)

Ez a statisztika gyönyörűen alátámasztja Yvan Muller idei stratégiáját. A négyszeres világbajnok az edzéseken, amíg lehetett, Ehrlacher-t segítette, majd a elsősorban arra összpontosított, hogy a fordított rajtrácsos versenyeken szerzett pontokkal dolgozzon a csapatáért.

Ebből a lebontásból az is jól látszik, miért Ehrlacher lett a bajnok. Egy olyan versenyző, aki az időmérőn és a normál rajtos futamokon a legtöbb pontot gyűjti, és emellett még a fordított rajtrácsos versenyeken is a második legeredményesebb... szóval az ilyen ritkán nem lesz bajnok.

Végezetül megcsillogtatjuk páratlan rajztehetségünket is. Íme egy grafikon arról, miként alakult a különbség Ehrlacher és főbb riválisai között.

WTCR_grafikon.jpg

Hozzászólások