WTCR - Wéber: bennem van a versenyezhetnék

Wéber: bennem van a versenyezhetnék

LantiLanti
2012/11/28 18:23

Az elmúlt napok bajnoki ünneplése Michelisz Norbiról valamint a Zengő Motorsportról szólt, és ez így is van rendjén. De van még egy srác, akiről hiba lenne megfeledkezni, amikor 2012-ről illetve a folytatásról beszélünk. A Túraautó Hírblog szavazása alapján úgy tűnik ez a veszély nem áll fenn, a közvélemény ugyanis egyöntetűen visszavárja jövőre Wéber Gabit.

A Forma-1 magyar hangja (az elmúlt időszak kuszaságában Ő volt az egyetlen, akit egyhangúlag akart mindenki) kőkemény fába vágta a fejszét, amikor teszt nélkül nekiment a WTCC-s kalandnak, bár most sem döntene másképp. Hat versenyen tudott rajthoz állni, ebből kétszer sikerült pontot szereznie, és kétszer jutott be a Q2-be. Ő volt a mezőny láthatatlan harcosa, hatalmas meccseket vívott, de sajnos általában a boly második felében. A portimaoi teljesítményt elnézve pont akkor kellett kiszállnia, amikor kezdett összeállni a dolog.

"Tudtam, hogy mit vállalok az év elején, hogy szinte végig ellenszélben kell valamit mutatni, de most volt lehetőség arra, hogy megpróbáljuk, még ha tesztelés nélkül, és egy csonka szezon lehetőségével is. A csapat volt az egyetlen biztos pontom, mintegy támaszként, de egyébként szinte teljesen tiszta lapot kellett nyissak a fejemben, annyira más volt ez az autó az összes többinél, amit eddig vezettem" - meséli Gabi.

Az emlegetett szavazáson Gabi Alain Menut, sőt Chuck Norrist is megelőzve végzett az első helyen. Ennél nagyobb biztatást nehezen kaphatott volna.

"Jól esik, de a Chuck Norris-os dolog csak valami számolási hiba lehet. :) Ez a bizalom részben biztos Wéber Gábornak, a kommentátornak is szól, de remélem, hogy aki követte az idei szezont, és nemcsak az eredményeket nézte, az legalább részben átérezte, hogy ezen a szinten mennyire nem egyszerű csak úgy bekopogni a mezőny elejébe, és hogy mennyire összehangolt munkára van szükség azon felül, hogy az ember kihajt a pályára. Ugyan ott dől el minden, de kellő felkészültség nélkül már ott verve vagy."

"Én nagyon elégedetlen voltam ezzel a hat hétvégével, sokszor éreztem úgy, mintha minden összeesküdött volna ellenünk (Norbi mondta is, hogy cseréljem le a 27-est),  ugyanakkor megint újabb dolgokat tanultam, amik még később jól jöhetnek.  Ha év elején azt mondják, hogy az első futamomon bejutok a Q2-be, időmérőn az abszolút 7.  hely lesz a legjobbam, egyszer sem töröm össze az autót saját hibából és rengeteg késhegyre menő csatát vívok, akkor látatlanban kiegyeztem volna vele."

"Így viszont a kettő közt olyan mélységeket jártam meg, amit senkinek nem kívánok, és ha nem lennék alapvetően optimista és elemző alkat, akkor talán már a Szlovákiaring időmérőjéről hazáig szaladtam volna. De felálltam, felálltunk Dáviddal és a „csapatommal” együtt, pedig mindenki új hús volt a rendszerben; sem velük, sem magammal nem tehettem meg, hogy elkezdek hisztizni, mert nem találjuk az irányt a BMW-vel. Mindkettőnk telemetriáját ismerve tudjuk, hogy van fény az alagút végén, de ez tesztek, az autóban töltött próbálgatós kilométerek nélkül nem megy. Szóval nem biztos, hogy nagy rám ez a ruha, csak rossz oldalról kezdtem belebújni, ráadásul kutyafuttában."

A tanuló(fél)év után Gabi egyből a folytatáson kezdett el dolgozni, hiszen minden egyes sejtje visszavágyik a WTCC-be.

"Nagyon szeretném folytatni, még mindig a zsigereimben van a versenyezhetnék, egyszerűen ezt szeretem csinálni a legjobban. 2013 két dolgon múlik: milyen autóval folytatjuk, és lesz-e rá elég pénz, hogy a második autót is versenyeztetni tudjuk. Május óta rengeteget dolgoztam a színfalak mögött a saját és a csapat jövőjét illetően, és talán sosem álltam/álltunk még ennyire kecsegtetően a támogatást és a lehetőségeket illetően. Eközben ez továbbra is csak egy része annak, amivel reálisan versenyképesek lehetünk, márpedig még egy ilyen évet nem szeretnék erőn felül és a képességeim alatt végigcsinálni. Biztosat nem tudok mondani, csak azt, hogy abba nem hagyom semmiképpen."

Ne is jusson eszedbe! :)

FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások