WTCR - Tom Coronel visszatér a Dakarra
Tom Coronel visszatér a Dakarra
Fotó: Maxxis Dakarteam by SuperB

Tom Coronel visszatér a Dakarra

LantiLanti
2014/10/31 10:51

Mivel a privát WTCC-s csapatok a legritkábban engedhetik magunknak a januári-februári teszteket, Tom Coronel számára az elmúlt néhány tél autóversenyzés szempontjából egy kicsit eseménytelenül zajlott. A Túraautó Világbajnokság fenegyereke azonban most változtat ezen: ismét rajthoz áll a Dakar ralin.

A négyszeres futamgyőztes holland, aki idén negyedik évét tölti a ROAL Motorsportnál, utoljára 2009-ben vágott neki a világ legnehezebb tereprali versenyének, akkor ikertestvérével, Timmel egy Bowleren osztoztak. Az ötödik szakaszon úgy tűnt, véget ér számukra a kaland, ám a szelektívet végül neutralizálták, így a páros 200 óra büntetéssel ugyan, de folytathatta.

Egy alakalommal az abszolút 12. helyen zártak egy szakaszt, és végül eljutottak a célállomást jelentő Buenos Airesbe. Ekkor hangzott el a nyakig poros Tom szájából az azóta legendássá vált mondat: "most, és soha többé!" Ám ahogy végtelen és végtelen között, úgy ezek szerint soha és soha között is van különbség.

"Néha az ember mond olyanokat, amiket később megbán. Ám olyankor a legtöbb ember úgy érzi, tényleg soha többet nem akar visszatérni, mert annyira fáradt. De a testvérem meggyőzött"  - mondta Tom a sajtótájékoztatón.

Coronel_dakar_buggy

Az ikerpáros azonban ezúttal nem együtt, hanem külön-külön vág neki a 13 napos, összesen 2350 kilométer szelektívet tartalmazó versenynek, mindketten egy saját építésű, egyszemélyes Buggy-t vezetnek majd, amely Hollandiában készült. Csapatuk hivatalosan a Maxxis Dakarteam by SuperB névre hallgat.

Az autó ugyan azonos lesz, a két fivér azonban teljesen ellentétes célokkal indul Dél-Amerikában. Tim, aki nyolcadik alkalommal szerepel a versenyen, szeretné megnyerni a Buggy kategóriát, és igyekszik minél előrébb végezni az abszolútban is, Tom viszont amolyan versenyző televíziósként utazik a Dakarra. Ahogy az elmúlt években, ezúttal is a holland RTL helyszíni riportere lesz, és úgy próbálja még közelebb vinni a nézőket a versenyhez, hogy maga is benevez.

"Ha valami olyat látok, ami a TV-s beszámoló szempontjából érdekes lehet, akár meg is állok majd" - mondja Tom.

A Coronel-műhely sokat dolgozott a Buggy-kon, egyre több helyen használnak titánium-kevlárt, aminek köszönhetően 75 kilót sikerült lefaragni a súlyból. Növelték a motor teljesítményét 224 LE-re, de állítólag tesztelnek egy 260 lovas verziót is.

A Coronel-Buggy legfontosabb műszaki adatai:

- Motor: Suzuki Hayabusha, négy hengeres, 1350 ccm

- Teljesítmény: 224 LE

- Végsebesség: 180 km/h

- Tömeg: 780 kg

- Hosszúság: 3250 mm

- Szélesség: 2000 mm

A csapat egyik szponzora egy sajtgyár, így Coronel legendás mondatát is átfogalmazták: "eat my dust" helyett "eat my cheese" lett belőle, azaz "nyeld a porom" helyett "nyeld a sajtom".

Coronel_dakar_buko

Íme egy videó a hivatalos csapatbemutatóról:

De ha már Coronel, ebben a cikkben összegyűjtöttem a holland pilóta suzukai videóit, hátha valaki lemaradt róluk.

Előzetes:

Időmérő:

Versenyek:

Hozzászólások