WTCR - Thommo ismét Magny-Cours-ban tesztel
Thommo ismét Magny-Cours-ban tesztel

Thommo ismét Magny-Cours-ban tesztel

LantiLanti
2014/03/25 19:10

Lada_granta_box

A Lada ugyan lemaradta a valenciai tesztről (problémák voltak az autó homologizációja körül), ám nem állt meg az élet az orosz csapat háza táján, sőt. James Thompson nemrég ismét Magny-Cours-ba utazott, ahol már tegnap elkezdte a munkát az új Grantával.

A Lada volt az egyetlen olyan TC1-es márka, amely nem képviseltette magát Spanyolországban, azt tehát nehéz megmondani, hol állnak a többiekhez képest. A viszonyítási pont nekik is nagyon hiányzik majd, így nem tehetnek mást, annyit dolgoznak, amennyit csak tudnak, és bíznak abban, hogy jó az irány.

"A másfél héttel ezelőtt tartott shakedown során több olyan apróbb probléma is felmerült, amire megoldást kellett találni, most ezeken dolgozunk. Közben igyekszünk olyan változtatásokat is elvégezni, amelyek növelik az autó gyorsaságát. Az első nap nagyon hatékony volt, de kellett is, hiszen rövid idő alatt rengeteg munkát kell elvégeznünk" - mondta Thompson a WTCC Blognak.

A brit pilóta külön kiemelte a ladás szerelők áldozatos munkáját, hiszen az elmúlt hetek során éjt nappallá téve dolgoztak, hogy az autók megfelelő állapotban utazhassanak az április 13-ai marrakeshi idénynyitóra.

Fotó: Lada Sport Lukoil

[ad#1]

[ad#2]

Hozzászólások