WTCR - Thompson dobogóra akar állni
Thompson dobogóra akar állni

Thompson dobogóra akar állni

LantiLanti
2013/02/21 20:45

Thompson_por_arc

Három év kihagyás után James Thompson idén visszatér oda, ahol mindig is lennie kellett volna, a túraautózás csúcskategóriájába. Aki ismeri, látta őt versenyezni, az mindig is a jelen generáció egyik legjobbjának tartotta az angol pilótát, és csak az autósport sajátos szabályainak köszönhető, hogy 2008 óta nem kapott teljes szezonra szóló szerződést.

"Az elmúlt néhány évben azért nem lehettem jelen a bajnokságban, mert nem érkezett új gyártó, akinél helyem lehetett volna. A privát csapatoknak pedig olyan versenyzőkre van szükségük, akik pénzt is tudnak hozni magukkal. Szóval szó sincs arról, hogy nem szerettem volna a WTCC-ben versenyezni, egyszerűen csak nem volt rá lehetőség. Ha egy párhuzamot szeretnék vonni, akkor azt mondanám, hogy például Fabrizio Giovanardival is ezért nem találkozhatnak a világbajnokság mezőnyében" - mondta Thompson a Túraautó Hírblognak.

A twickenhami versenyző két brit bajnoki cím után (2002, 2004, VX Racing - Vauxhall Astra) 2005-ben az Alfa Romeóval került az akkor induló Túraautó Világbajnokságba, és ő nyerte az új sorozat második futamát Monzában. 2006-ban a SEAT-hoz igazolt, de nem sikerült futamot nyernie, így a következő szezonban visszatért az n.Technologyhoz, ahol két győzelemmel harmadik lett. 2008-ban is az olaszoknál maradt, a csapat viszont Alfáról Honda Accordra váltott. Thompson pedig újból villantott, egy koránt sem versenyképes autóval megnyerte az imolai második futamot. 2009-ban a Lada szerződtette induló WTCC-s csapatába, ám a program az év végén leállt. 2011-ben nagy reményekkel indult a STCC-ben a Polestar színeiben, de végül csak két dobogós helyezés jött össze a Volvóval. Most ismét a Lada alkalmazásába állt, ám sokkal nagyobb dobásra készül, mint legutóbb.

Lada_teszt_7

"Örülök, hogy ismét együtt dolgozhatok a ladás srácokkal, nagyon jól összebarátkoztam velük 2009-ben. Akkor óriási örömöt jelentett, hogy megszereztem a márka első pontját a WTCC-ben, de most sokkal magasabbra tettük a lécet. Hogy pontosan milyen magasra, azt majd csak akkor lehet megmondani, ha összemértük magunkat az ellenfeleinkkel, eddig ugyanis csak privátban teszteltünk Magny-Coursban. Annyit azért elmondhatok, hogy szeretném, ha egyes versenyeken a dobogóért lehetnék harcban. A többit majd lépésről-lépésre meglátjuk" - folytatta Thompson.

Ahogy tegnap már beszámoltunk róla, a Lada jól halad a Granta építésével, az FIA nemrégiben több módosításra vonatkozó kérvényüket is elfogadta.

"Érdekes autó a Lada Granta, bár mivel elég rövid a tengelytávja, nehéz lenne összehasonlítani, az Alfa Romeóval, a SEAT Leónnal, vagy bármelyik másik kocsival, amellyel korábban versenyeztem. Most azon vagyunk, hogy a teszteken minél jobban kiaknázzuk a kocsiban rejlő lehetőségeket, és minimumra csökkentsük az autó gyenge pontjainak hatását" - zárta Thompson.

A Lada legközelebb jövő héten viszi pályára a Grantát, ismét Magny-Cours-ban, ám Monza előtt még mindenképpen szeretnének egy olyan tesztet is, ahol az ellenfelekkel is összehasonlíthatják a technikát. Azt még nem tudjuk, hogy ez a hétvége előtti pénteki menet, vagy egy másik alkalom lesz.

Fotó: WTCC Media, Magny-Cours

Hozzászólások