WTCR - Sok előzést várnak a pilóták
Sok előzést várnak a pilóták

Sok előzést várnak a pilóták

LantiLanti
2013/08/03 13:04

Arg_general

Egy új pálya mindig sok izgalmat tartogat a versenyzők és a nézők számára. A publikum általában szoros és izgalmas versenyeket akar látni, a pilótáknak pedig a biztonság mellett az a fontos, hogy élvezetes legyen a vonalvezetés.

A WTCC hivatalos honlapja egy rögtönzött körkérdéssel kiderítette, hogy a poros aszfalt ellenére az argentínai Termas di Rio Hondo elsőre elnyerte a mezőny tetszését, és valószínűleg a nézők sem lesznek elégedetlenek.

"Szerintem ez egy jó kis pálya, érdekes és ritmusos. Majdnem teljesen sík, mégis itt-ott elég koszos, de ettől függetlenül nekem ez a szezon egyik legjobb pályája. Szerintem ezen a helyszínen lesz a legtöbb előzés, mert széles az aszfalt, és sok az olyan pont, ahol be lehet bújni a másik mellé. Egy kicsit készülgettem a pályából otthon, még indulás előtt, de csak pár percet. Jobban szeretem élőben látni" - mondta a listavezető Yvan Muller.

"Érdekes a pálya, ritmusos és technikás, emellett gyors, és elég széles az aszfalt is, úgyhogy többféle íven lehet fordulni. Hamar rá lehet érezni az általános ideális ívre, de finomhangoláshoz viszont idő kell. Elég koszos az aszfalt, rengeteg homok került rá, és a szél még mindig folyamatosan hordja fel a port, úgyhogy nagyon csúszik, de ez mindenkinek ugyanúgy probléma. Az első benyomások tehát pozitívak, remélem jó kis műsort hozunk össze, mert itt aztán van hely az előzésre" - tette hozzá Tiago Monteiro.

"Jó benyomást tett rám a pálya, és szerintem kiváló versenyeket láthat majd a közönség. Széles az aszfalt, ami jó lehetőséget ad az előzésre. Ráadásul itt található az egész szezon talán leghosszabb egyenese - kb. 1.2 km - ahol a szélárnyékot is ki lehet használni. Viszont a sok ismeretlen miatt nem számítok könnyű hétvégére. Az időjárás is folyamatosan változik, az egyik körödön még tiszta a pálya, aztán a következőn már tele van porral, és könnyű kicsúszni. Szeretem, ha egy pálya kihívás elé állít bennünket" - vette át a szót a címvédő Rob Huff

"Mindenképpen érdekes a pálya, ám kívülről nézve úgy tűnt, jobb lesz a tapadás. Egyébként ritmusos a vonalvezetés, de nagyon könnyű hibázni, úgyhogy sok előzés lesz a versenyeken. Több olyan kanyar van, ahol a bejáraton is fékezel, és könnyen blokkolhatnak az első kerekek. Kifejezetten tetszik az egyenes előtti kanyar. Most még elveszem előtte a gázt, de szerintem padlón is meg lehet oldani, és akkor még gyorsabb lehetsz az egyenes végén. A második futamon csak az első körben jelent majd valamit, hogy a pole-ból rajtolsz, mert nagyon könnyű előzni. A tapadás talán még javulni fog, ahogy egyre több gumi kerül az aszfaltra, és még legalább másfél-két másodpercet fogunk gyorsulni" - értékelt Tom Coronel.

"Szép kis pálya, talán a legsimább, amin valaha versenyeztem, olyan, mintha egy tükörlapon vezetnél. Mivel kevés versenyt rendeznek itt, az ideális ív mellett nagyon csúszós, ezért óvatosnak kell lenni, ha az ember kiegyensúlyozott köröket akar menni. Elég rövid egy kör, de szerintem élvezetesek lesznek a versenyek. Mi egyre kiegyensúlyozottabbak vagyunk, a teszten is egyből bekerültünk a top10-be. Egyre jobban átlátjuk az autó működését, és ez a 30 perces teszt sokat segített. A felkészülés nagyon fontos, de az autódat is ismerned kell, hogy bármilyen helyzetre megfelelően tudj reagálni" - vélekedett James Thompson.

A termasi hétvége magyar idő szerint 14:30-kor az első szabadedzéssel folytatódik, amelyet az Eurosport Player élőben közvetít.

Fotó: WTCC Media

Írta: Lanti

Hozzászólások