WTCR - SEAT Kupa: Wéber tartja magát
SEAT Kupa: Wéber tartja magát
Fotó: B3 Racing, SEAT Sport

SEAT Kupa: Wéber tartja magát

LantiLanti
2014/07/18 20:16

A kora délutáni biztató szereplést követően (kettős magyar vezetés az FP1-en) estére már csak Wéber Gábornál (B3 Racing) tartott ki igazán a lendület a SEAT León Európa-kupa Silverstone-i állomásán, az első edzést megnyerő korábbi bajnok ezúttal a második helyen zárt.

Gabi nagyjából egy tizedet tudott gyorsulni az FP1-hez képest, amivel ismét a mezőny egyik legjobbja volt, ám ahhoz kevésnek bizonyult, hogy az összetettet vezető Stian Paulsent maga mögött tartsa. Az elmúlt években az ETCC-ben mozgolódó norvég 2:14.291-ig ment le, amivel több mint négy tizedet adott a magyar pilótának. A mezőnyben rajtuk kívül senki sem fért be 2:15 alá.

Viszont láthatóan gyorsultak a többiek is. Az első edzésen még csak ifj. Ficza Ferenc volt képes 2:15-ös körre, most viszont 16-os idővel már a top10-be sem lehetett bekerülni.

Ha már a Zengő Junior Team versenyzőjénél járunk, ő visszaesett korábbi teljesítményéhez képest, az FP2-ben majdnem egy másodperccel ment lassabb időt (13.), mint az első menéskor. Szabadedzésről lévén szó ezt sok minden okozhatta, úgyhogy felesleges találgatni, várunk a csapat tájékoztatására.

Feri csapattársa, a silverstone-i hétvégén bemutatkozó Tóth Norbert a köridő tekintetében egy helyben topogott, szinte századra ugyanolyan időt ment, mint az első edzésen, és mivel a mezőny jelentős része gyorsult, ezzel visszacsúszott a 16. helyre. Vele kapcsolatban viszont újra és újra hangsúlyozni kell, hogy rendkívül kevés versenyautós tapasztalattal rendelkezik, így 16 évesen idén leginkább rutinszerzés a cél.

Toth_ficza_silv_arc

A negyedik magyar, Bús Edina ellenben sokat javított eddigi legjobbján, az FP1-hez képest közel két másodpercet gyorsult (15.), és már ott van nagy riválisa Marie Baus-Coppens (14.) sarkában. A hölgyek versenyének harmadik résztvevője, Amalia Vinyes ezúttal szépen elkapta a fonalat, 11. lett.

Az élbolyt egyébként az FP2-ben is azok alkották, akik a bajnokság felsőházában tanyáznak, Marcos De Diego lett a harmadik, Pol Rosell a negyedik, míg Julien Briché a hatodik, Stefano Comini pedig a hetedik helyen zárt.

A második silverstone-i szabadedzés végeredménye:

Silv_seat_FP2

Wéber Gabihoz visszatérve, az elmúlt két hétvége átható szenvedése után jó látni, hogy a SEAT Kupa eddigi utolsó bajnoka semmivel sem marad el a géposztály élvonalától. Bár hosszú elemzésre nem volt ideje, az első edzés után egy rövidke mondatot azért feltett a netre.

"Ez az első lépés a jó irányba. Mintha egy másik autóban ülnék" - írta Gabi.

A SEAT Kupa mezőnye számára holnap folytatódik a kaland, magyar idő szerint 13:05-kor kezd az időmérő, és 17:30-kor rajtol az első futam. Mivel szombaton szabadnapomat töltöm, csak este tudok beszámolni a történtekről, de addig is a Live Timingon (ITT) nyomon követhetitek a magyarok szereplését.

Hozzászólások