WTCR - RML 1-2 hatodszor
RML 1-2 hatodszor

RML 1-2 hatodszor

LantiLanti
2013/11/02 17:35

Sanghaj_muller_chilton_oriola_nash

Annak ellenére, hogy 2012 végén eltűnt mögüle a Chevrolet gyári támogatása, a brit RML csapat semmit sem veszített dominanciájából a WTCC-ben, Ray Mallock istállója ma Sanghajban idén hatodszor ünnepelhetett kettős győzelmet az időmérőn.

Mivel Yvan Muller már bebiztosította az egyéni világbajnoki címet, innentől csapattársát, Tom Chiltont próbálja majd felvonszolni az összetett második helyére. Ennek jegyében a Q2-ben az angol volt a kedvezményezett, ő kapott szélárnyékot a franciától, mégis a négyszeres világbajnoké lett a pole letaglózó fölénnyel (több mint egy másodperccel javította meg a sanghaji körrekordot).

"Tökéletes kör volt. Tudtam, hogy szükségem lenne szélárnyékra, de valahogy megint elöl találtam magam, mögöttem egy hatalmas sorral. Nem ezt terveztem, de nem volt más választás, olyan keményen nyomtam, ahogy csak tudtam, és szerencsére meg lett az eredménye" - mesélte Muller az időmérő után.

A szélárnyékot úgy ahogy kihasználva Chilton lett a második hely, és ezzel valamennyi összetettbeli  ellenfelén hozott pár pontot.

"Az egész hétvége során küszködtem, nehéz volt elől maradni az autóval. Meglepetésként ért az is, hogy terveinkkel ellentétben nem tudtam igazán jól elkapni Yvan szélárnyékát, úgyhogy végül én húztam a komplett mezőnyt. Nem lesz könnyű a holnapi nap, de ha jól be tudom osztani a gumikat, akkor nyerhetek" - tette hozzá Chilton.

A statisztikákhoz visszatérve, Yvan Muller hetedik pole pozícióját szerezte idén, összességében pedig már 21-nél jár, amivel ő a WTCC csúcstartója.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások