WTCR - Ribeiro: segítjük a privát csapatokat
Ribeiro: segítjük a privát csapatokat

Ribeiro: segítjük a privát csapatokat

LantiLanti
2014/01/23 10:38

Ribeiro_arc

Először nyilatkozott komoly nemzetközi sajtóterméknek Francois Ribeiro azóta, hogy a távozó Marcello Lotti helyére őt nevezték ki a WTCC vezető pozíciójába. Az Eurosport Events egyik régi motorosa beszélt a szakítás okáról, és arról is, milyen tervei vannak a bajnoksággal.

A VB olasz alapítója alig egy hete szakított a WTCC-vel komoly meglepetést okozva, hiszen történt mindez rövid idővel az általa megálmodott új szabályok bemutatkozása előtt. Lotti áldozatos munkát végzett azért, hogy újabb gyártót csalogasson a világbajnokságba, a Citroën bemutatkozását viszont már nem általános igazgatóként érheti meg.

Az új főnök természetesen örül a három gyártónak, ám leszögezte, a bajnokság szempontjából továbbra is kulcsfontosságúak maradnak a privát alakulatok, akiknek minden segítséget igyekeznek megadni a talpon maradáshoz.

"Emlékszem, amikor ott álltunk a 2007-es brazíliai futam rajtrácsán körülbelül 20 versenyzővel, amelynek majd' mindegyike profi pilóta volt, gyári támogatással. A privát csapatok akkoriban csak egy kis részét adták a mezőnynek" - mondta Ribeiro az Autosportnak.

"A gazdasági válság azonban érzékenyen érintette a sorozatot, és a WTCC csak annak köszönhetően tudott tovább növekedni, hogy segítettük a privát csapatokat, amelyek így versenyképesek maradhattak. Ezt a jövőben is szeretnénk folytatni."

"A gyártók jönnek-mennek, és amikor távoznak, nem nagyon érdekli őket, mit hagynak maguk mögött. Az olyan csapatoknak azonban mint a ROAL, a Bamboo és a Campos a WTCC jelenti az első számú üzletet, így kulcsfontosságú, hogy megtartsuk őket."

General_privat_Csapatok

Lottihoz hasonlóan Ribeiro is régi arc a WTCC-n belül, a kezdetek, azaz 2005 óta a bajnokságban dolgozik. Talán ennek is köszönhető, hogy úgy érzi, zökkenőmentesen mehet végbe az átállás a sorozat vezetőségében.

"Ne felejtsék el, az Eurosport már több mint tíz éve csinálja ezt. 2005-től kezdődően az Eurosport évről-évre fokozatosan növelte szerepét a WTCC-ben. Eleinte csak egy televíziós partner volt, aztán hozzájuk kerültek a médiajogok, most pedig már ők tárgyalnak a pályákkal, szponzorokkal, csapatokkal és versenyzőkkel" - folytatta az új igazgató.

Ribeiro arra is kitért, mi vezetett a szakításhoz Lotti és az Eurosport Events között.

"Elérkeztük egy olyan ponthoz, amikor az Eurosport centralizálni akarta a rendszert, és Marcellonak ez nem tetszett."

A WTCC új vezetője nem egy emberként irányítja majd a sorozatot, munkáját a Chevrolet Europe korábbi motorsport igazgatója, Eric Néve segíti tanácsadóként.

"Azt a rendszert szeretnénk itt is meghonosítani, amit az ERC-nél (Rali Európa-bajnokság, szintén az Eurosport Events szervezésében), ahol egy csapatot állítottunk fel, külsős és belsős résztvevőkkel."

"Eric Néve tanácsadói szerepkört kap, hiszen az elmúlt évek során minden csapatértekezleten, FIA Tanács ülésen és versenyen jelen volt. Korábban is sokat tett a bajnokság fejlesztéséért, és ezután is is fontos figura lesz, különösen a csapatokkal, versenyzőkkel és az FIA-val való kapcsolattartásban" - zárta Ribeiro.

Fotó: WTCC Media, ERC Media

Hozzászólások