WTCR - Rengeteg teszt vár Tóth Norbira

Rengeteg teszt vár Tóth Norbira

LantiLanti
2013/11/29 17:42

Múlt vasárnap a Zengő Junior Team nyilvánosságra hozta első versenyzőjét a 2014-es SEAT León Európa-kupára. A WTCC Blog ezt követően aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Tóth Norbert ilyen fiatalon és ilyen kevés autós tapasztalattal egyből az Eurocupon indul.

A cikk nem vár módon megosztotta az oldal olvasóit, így kíváncsiak voltunk Gáspár István, a Zengő Junior Team csapatfőnökének véleményére az általunk megfogalmazott kérdésekben.

Bár azzal kapcsolatban eddig sem voltak bennünk kétségek, hogy Tóth Norbi tehetséges versenyző, Gazsi azért még elárult egy-két hasznos információt a 15 éves pilótáról.

"Elég hosszú ideje gokartozott Olaszországban, ahol nagyon szép eredményeket ért el. Én magam többször is láttam őt versenyezni, és tényleg meggyőzően ment. Dolgozott együtt a Ferrari Challenge egyik szakemberével is, és a kétkedőknek érdemes lenne elolvasni az által írt értékelést. Sőt, az első teszt után Michelisz Norbi is elismerően beszélt róla a telemetria adatok láttán" - mondta Gáspár István a WTCC Blognak.

"Norbi tényleg nagyon fiatal, ezért azt most még lehetetlen megmondani, hogy befuthat-e olyan pályát, mint mondjuk druszája a WTCC-ben. Az viszont biztos, hogy sok tehetség szorult belé, és mindenképpen megérdemli a lehetőséget."

SEAT_toth_norbi

Ám ha ilyen fiatal, az azt is jelenti, hogy hosszú pályafutás előtt állhat még előtte. Miért nem fut egy-két szezont egy kisebb kategóriában, mielőtt egy 330 LE-es, csúcstechnika közeli túraautóba ülne?

"Norbi valóban nagyon minimális autós tapasztalattal rendelkezik, és tényleg felkészültebben vághatna neki a SEAT Eurocupnak, ha előtte futna mondjuk egy szezont a Suzuki kupában. Természetesen ez is szóba került, mielőtt a jövő évről döntöttünk volna."

"Ám van egy másik oldala is a dolognak. Az eredeti tervek szerint Norbi a Ferrari Challenge bajnokságban indult volna, és ehhez össze is állt a szponzori háttér. Csakhogy bizonytalanságok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy megkapja-e a korkedvezményt. Ekkor merült fel a SEAT Kupa, mivel a szponzorok mindenképpen egy komolyabb programhoz tudtak csak támogatást adni. Leegyszerűsítve - bármennyire is furcsán hangzik - ezúttal a drágább bajnokságra állt össze a költségvetés."

"Ez a szponzori háttér nem működött volna mondjuk egy Suzuki kupás projekttel" - magyarázta Gáspár.

Toth_norbi_ferrari

Ha már egyébként szóba került a Ferrari Challenge, ezzel kapcsolatban is merültek fel kérdések az olvasókban.

"A 2013-as év elején valóban úgy volt, hogy Norbi a Ferrari kupában indul, több helyen nyilatkozott is erről. Hogy végül miért nem jött össze, annak nagyon egyszerű a magyarázata, a várakozásokkal ellentétben mégsem kapta meg a korengedményt. A jövőre nézve is felmerült ez a probléma, és nem akartunk kockáztatni."

Ami a 2014-es SEAT León kupás szezont illeti, természetesen a csapat is tisztában van azzal, hogy Tóth Norbinak rengeteg tapasztalatra van még szüksége. Ennek megfelelően intenzív lesz a téli tesztidőszak és visszafogottak az elvárások az első szezonban.

"Rengeteg teszt vár a télen Norbira. Ahogy 10 fok fölé megy a hőmérséklet, és normális körülményeket lehet teremteni, megyünk a pályára és gyűjtjük a kilométereket. Először kisebb autóval, aztán egyre komolyabb technikákkal."

"Ezzel együtt senki se gondolja azt, hogy az első évben komoly elvárásokat támasztanánk vele szemben. 2014 a tanulás éve lesz, és leginkább azt szeretnék látni, hogy hétvégéről hétvégére fejlődni tud saját magához képest. Ha ez így lesz, én örülni fogok" - zárta a Zengő Junior Team csapatfőnöke.

Fotó: Zengő Junior Team, Tóth Norbert FB

Hozzászólások