WTCR - Rádió nélkül az első ötbe

Rádió nélkül az első ötbe

LantiLanti
2012/10/20 08:05

Michelisz Norbi egy teszten és két szabadedzésen van túl Suzukában, és az eddigi eredmények inkább közepesnek mondhatók. Egy 11., egy 10. és egy 9. hely jött össze, ami a felületes szemlélődőt megijesztheti, a csapat viszont - mint mindig - tudja, mit csinál, és nem parázik.

"Jól érzem magam az autóban, hirtelen beugrottak a tavalyi emlékek, és nagyon érzem, hogy milyen sokat fejlődött az autó. A nyári teszteken sikerült elég sok munkát elvégezni, legutóbb a Szlovákiaringen kifejezetten Suzukára készültünk, úgyhogy én bizakodó vagyok, még akkor is, ha a helyezések most nem mutatnak annyira jól" - mondta Norbi, aki az időmérő előtt még szendergett egy kicsit.

Norbi egyébként is nyugodt természetű, még azt sem szereti, ha sokat beszélnek hozzá a rádión. Na most biztosan nem fognak.

"Egymillió forintot kellett volna kifizetni a frekvencia használatért, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kérünk a rádióból. Majd mutogatunk, táblázunk, meg beszélünk, amikor kijött a boxba. Egyébként nagyon vicces a helyzetünk, mert pont a gyári Chevrolet és a Honda box között vagyunk. Kijövök a garázsból, jobbra nézek, és arra gondolok: Chevyre váltsunk? Aztán balra nézek, és az jut eszembe: vagy inkább Hondára? Ha meg hátra fordulok, akkor az ugrik be: esetleg maradjunk a BMW-nél" - mesélte Zengő Zoli, csapatfőnök.

"Eddig egyébként még nem mentünk időmérős beállításokkal, csak a verseny setuppal, és a motort sem csavartuk fel. Biztató a helyzet, mert Coronelék az első edzésen feltekerték, mégis jobbak voltunk náluk. Szerint reálisan az ötödik és a hetek hely közé várhatjuk magunkat" - zárta Zoli.

A suzukai időmérő magyar idő szerint 8:30-kor kezdődik az Eurosporton.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások