WTCR - Norbit csak a verseny érdekli

Norbit csak a verseny érdekli

LantiLanti
2012/11/17 16:03

Nem volt könnyű, de három nap próbálkozás után végre sikerült kapcsolatot teremteni a Zengő Motorsporttal Makaón. Nem velük volt a gond, csak még a mobiltelefon jelének is kalandos az út a világ másik végéig. Lám, a 21. században sem lehetséges minden azonnal. Nálam kicsöng, de az ő telefonjuk semmit sem jelez. Humolos, ahogy Pilátus mondja... :) Na de mielőtt elmerülnék a hülyeségben, inkább mondom, mint tudtam meg.

A csapat szombat este egy állófogadásra volt hivatalos, amelyet a makaói verseny szervezői rendeztek, és ahova szinte mindenkit meghívtak, a pilótáktól a szerelőkig. Zengő Zoliék el is mentek udvariasan, Norbi viszont a szállodában maradt. Őt már csak a holnapi két futam érdekli, és mindent megtesz, hogy a lehető legjobb formában legyen.

"A klíma miatt egy picit folyik az orrom, ezért úgy láttam jónak, hogy inkább a szállodában maradok, veszek egy jó forró fürdőt, és korán lefekszem. Szívesen elmentem volna erre a partira, de elég későig tart, nekem pedig vasárnap 5:30-kor ébresztő lesz, hiszen indulunk a bemelegítő edzésre. Két nagyon fontos futam vár ránk, és szeretnék a lehető legjobb állapotban lenni" - mondta Norbi.

Igazi profi, de nem csak ő, az egész csapat.

"Abszolút megértem, hogy inkább a szállodában maradt, neki most az a legfontosabb, hogy a versenyekre koncentráljon, és kipihenje magát. Mi igyekszünk mindent megtenni, hogy tehermentesítsük őt, és csak a vezetéssel kelljen foglalkoznia. Egyébként körbenézve nem sok versenyzőt láttam az állófogadáson, valószínűleg ők is inkább a pihenést választották" - tette hozzá Zoli.

Az előjelek egyébként jók, a csapat nagyon elégedett az időmérőn elért eredménnyel, és a BMW viselkedésével.

"Az autó jó, pontosan azt csinálja, amit akarok. Az első szabadedzésen még volt egy kis túlkormányzottság, de ezt azóta sikerült megoldani, és elégedett vagyok vele. A Q2-ben lehettem volna egy kicsit gyorsabb is, de most már nem foglalkozom vele, nem kell túlerőltetni a  dolgot. A lényeg, hogy az ellenfeleim előtt vagyok" - fogalmazott Norbi.

"A Yokohama kupa a legfontosabb, csak arra koncentrálunk. A két ellenfelünk közül az időmérő után egyértelműen Oriola a veszélyesebb, rá kell leginkább figyelni. D'Aste 11. lett az időmérőn, ezzel nehéz helyzetbe került, de az elmúlt versenyeken többször is szerencséje volt, úgyhogy őt sem szabad még leírni. Makaó egy olyan pálya, ahol folyamatosan koncentrálni kell, nincsenek bukóterek, csak korlátok, úgyhogy egy percre sem pihenhet meg a versenyző" - vette át ismét a szót Zoli.

Az autó és a csapat tehát készen áll, Norbi jó formában... Minden adott a sikerhez, már csak az a baj, hogy még várni kell a versenyekig. Őrült hajnal lesz..

FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.

Fotó: zengomotorsport.hu

Hozzászólások