WTCR - Muller és a Citroen

Muller és a Citroen

LantiLanti
2012/11/22 13:52

Az állás nélkül maradt Chevrolet pilóták közül a világbajnok Rob Huffról és az idei második Alain Menuről már olvashattatok itt a Túraautó Hírblogon, most a háromszoros bajnok Yvan Mulleren a sor. Néhány nappal a szezonzáró után nem meglepő, hogy még a francia jövője sem rendeződött, ám egyre többen pusmogják azt, hogy 2014-ben a Citroenhez kerülhet Sebastian Loeb csapattársaként.

Ahogy azt Menuvel kapcsolatban már megírtuk, a francia gyártónak szüksége lesz egy tapasztalat pilótára, aki az első évben a fejlesztésben segíthet, illetve akitől a kilencszeres ralivilágbajnok elleshet pár műhelytitkot. Az Autosport magazin felvetette az ötletet Mullernek, aki nem adott egyértelmű választ.

"A Citroennek már van egy versenyzője, és úgy tudom, még nem döntötték el, hogy kit akarnak 2014-re. Persze teljesen normális, hogy egyesek azt gondolják, én lehetek az a versenyző, akit keresnek" - válaszolt a rá jellemző szófukarsággal a háromszoros világbajnok.

A Citroen idén nyáron némileg váratlanul bejelentette, hogy 2013-ban új S2000-es túraautót építenek, amivel az azt követő szezonban Loeb bemutatkozik a WTCC-ben. Arról egyelőre nem beszéltek, hogy melyik típus lehet az új kocsi alapja, és hány autót terveznek indítani 2014-ben.

FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.

Fotó: Citroen

Hozzászólások