WTCR - Michelisz Norbi és a Top3
Michelisz Norbi és a Top3

Michelisz Norbi és a Top3

LantiLanti
2013/10/10 21:14

Michelisz_honda_jpn

Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam azzal, hogy a suzukai győzelem után akár az összetett bajnokság harmadik helye is elérhető lehet Michelisz Norbi számára, bár nem lesz könnyű dolga a Zengő Motorsport versenyzőjének.

A magyar pilóta jelenleg hatodik az összetettben, hátránya 27 pont a harmadik helyen álló Tom Chiltonnal és 25 a negyedik James Nash-el szemben (szegény Nykjaer már nem játszik). Az esélyekről részletesebben ebben a bejegyzésben olvashattok, most inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy maga Norbi mit gondol a helyzetről?

"Nagyszerű dolog lenne megszerezni a harmadik helyet az év végi összetettben, de ha realistán nézzük a különbségeket, akkor inkább csak matematikai esélyem van rá. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem teszek majd meg mindent, amit csak lehet" - mondta Norbi a WTCC Blognak.

Nem is annyira az előtte álló két britet, hanem egy harmadikat, a mögötte ólálkodó Rob Huffot tartja veszélyesnek. A címvédő hátránya mindössze három pont.

"Nehéz dolgom lesz, mert Chilton és Nash is elég erős idén, Huffról pedig nem is beszélve. Bár ő éppen egy nagyon balszerencsés időszakon van túl, és most még nehéz megmondani, merre indul tovább. Mindenesetre a címvédő kemény ellenfél lesz."

Norbi szerint nem a jelenlegi erőviszonyok, hanem az eddig történtek, pontosabban az év elején elvesztegetett pontok miatt van a reméltnél távolabb az összetett dobogó.

"Ha az elmúlt időszakot nézzük csak, akkor nem lenne probléma. Ha most mindannyian nulláról indulnánk, akkor biztos vagyok benne, hogy megverném őket, mert szerintem én vagyok a legjobb formában. A szezon elején viszont sok pontot veszítettünk műszaki hibák miatt."

Talán pont emiatt is, nem feltétlenül az összetett dobogó a legfontosabb cél a hátralévő két forduló során.

"Ahhoz szerencse is kéne, mert jelentősen több pontot kell gyűjtenem. Most azt mondom, ha úgy látnám, hogy esélyem van egy újabb futamgyőzelemre, akkor az fontosabb lenne, mint hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsem egy adott hétvégén" - zárta Norbi.

Persze ideális esetben egy futamgyőzelem is nagy lépést jelenthet a top3 felé, ám az kétségtelen, a mostani helyzetben az ellenfelek hibáira is szükség lenne.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások