WTCR - Mi lesz a BMW-vel?

Mi lesz a BMW-vel?

LantiLanti
2013/07/09 18:56

Bennani_Hun_bmw

Annak ellenére, hogy a Zengő Motorsport idén már nem BMW-vel versenyez, a magyar WTCC rajongók egy jelentős része igencsak aggódik a bajor márka jövőjéért.

A BMW Motorsport már korábban kijelentette, hogy nem épít új autót 2014-re, ami gyakorlatilag megpecsételte a 320 TC sorsát. Az egykor világverő márka még egy utolsó esélyt kapott, amikor kiderül, hogy jövőre egy teljesítménynövelő csomaggal még a régi szabályrendszer szerint épített technikák is rajthoz állhatnak a WTCC-ben.

Úgy tűnik a Chevrolet és a SEAT is bevállalja a 'kit' elkészítését, előbbi valószínűleg azért, mert annyira erős a Cruze, hogy akár még az új technikákkal is versenyben lehet, utóbbi pedig, mivel már dolgoznak az új Leónon, de addig sem akarják elveszíteni ügyfeleiket.

A BMW Motorsport viszont teljesen hátat fordított a WTCC-nek, így ha rajtuk múlik, már jövőre sem indul a háromszoros bajnok márka.

Ám szerencsére úgy tűnik, nem rajtuk múlik, a BMW-hez hű csapatok ugyanis valamiféle összefogást terveznek, hiszen szeretnének jövőre is az imádott márkával menni.

Konkrétumok még nincsenek, ám a szándék erős, ez derült ki, amikor a WorldTouringCars végigkérdezte az érintetteket.

"Egy olyan megoldáson dolgozunk, amelynek köszönhetően a BMW-k még egy szezont futhatnának a WTCC-ben. Mivel kiderült, hogy 2014-ben életbe lépnek az új szabályok, a BMW-s csapatok szerveztek egy találkozót Portóban, és most a lehetőségeket elemezzük. Még túl korai lenne bármit is mondani, talán majd a dél-amerikai forduló után" - mondta Dominik Greiner, a Wiechers Sport csapatmenedzsere a WTC-nek.

"Egyelőre csak az egyeztetés szintjén tartunk a többi BMW-s csapattal, de szeretnénk 2014-ben is tovább versenyezni a jó öreg 320 TC-vel. Többet most nem mondhatok" - tette hozzá Roberto Ravaglia, a ROAL Motorsport csapatfőnöke.

Stefano D'Aste még náluk is optimistább volt, a PB Racing versenyzője szerint "a következő hetekben" már friss információk várhatók az ügyben.

"A BMW-s csapatok valóban dolgoznak egy terven, de nem lesz könnyű versenyképessé tenni az autót. Egyelőre nem tudok arról, hogy milyen lehetőségek vannak, de nem lesz egyszerű feladat" - mondta Tom Coronel, a ROAL egyik pilótája.

A félmegoldások ezúttal nem játszanak, egyre több a gyári autó a 2014-es mezőnyben, így ha nem sikerül jelentősen emelni a  teljesítményen, akkor a pontszerzés is kínkeserves feladat lehet a BMW-sek számára. És nem hiszem, hogy ilyen kilátásokkal bármelyik csapat szívesen ölne pénzt a 320 TC "életben tartásába".

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások