WTCR - Óriásit nő az aerodinamika szerepe
Óriásit nő az aerodinamika szerepe

Óriásit nő az aerodinamika szerepe

LantiLanti
2014/03/13 20:29

Honda_paulricard_szembol

Az új szabályok megalkotásakor az FIA egyértelmű célként tűzte ki, hogy az autók aerodinamikai elemei hatékonyabbak legyenek (nagyobb első elemek, méretesebb szárny), így a TC1-es gépeknél egyértelműen nő majd az aerodinamikai tapadás szerepe.

A Citroën és a Honda már jó pár tesztnapon túl van az új technikával, és egyre konkrétabb fogalmuk lehet arról, mekkora változást is jelentenek valójában az idei műszaki átalakítások. Gabriele Tarquini, a japánok gyári pilótája szerint például megtízszereződik a karosszéria által "termelt" leszorító erő mértéke.

"A tavalyi évig az aerodinamika jelentőségét nem nagyon kellett számításba vennünk, hiszen főleg a mechanikai tapadás szerepe volt kiemelkedő. Számokra lefordítva, eddig kb. 3% volt az aerodinamika tapadás, ám ez idén körülbelül 30%-ra nő" - mondta Tarquini az 'Omnicorse'-nek.

Ennek akár felhőtlenül örülhetnének is, hiszen a nagyobb leszorítóerő nagyobb kanyarsebességet jelent, ám ez a változás kompromisszumokat is követel.

"Kompromisszumokat kell például kötni a hasmagasság megválasztásánál, és más beállítási tényezőkre is hatással lesz az aerodinamika fontosságának megnövekedése. A maximális leszorítóerő eléréséhez a lehető legalacsonyabb hasmagassággal kéne menni, de kompromisszumokat kellet kötni a maximális rugóút meghatározásánál, hiszen vigyázni kell az első karosszériaelemekre."

A Honda ilyen téren is nagyon fontos adatokat gyűjtött a barcelonai és a paul ricardi teszten, és most már talán az autósport terén kevésbé járatos olvasók is látják, milyen rendkívül összetett dolog egy versenyautó megtervezése és versenyeztetése.

Fotó: Honda Racing

[ad#1]

[ad#1]

Hozzászólások