WTCR - Lotti: háromautós csapatok lesznek
Lotti: háromautós csapatok lesznek
Fotó: TC3 Series, Alfa Romeo

Lotti: háromautós csapatok lesznek

LantiLanti
2014/07/15 20:22

Röviddel a bajnokság létezésének bejelentése után újabb részleteket árult el a szervező a formálódó TC3-as kategóriával kapcsolatban, amely a tervek szerint 2015-ben indulna, egy nemzetközi sorozattal.

A TC3 International Series mögött a WTCC megalapítója és korábbi vezetője, Marcello Lotti áll, aki nyilvánosan először vállalta, hogy köze van a kezdeményezéshez, mikor egy rövid interjúban újabb információkat közölt a bajnokságról, és a mögé tervezett géposztályról.

Mi a legfontosabb koncepció a TC3 mögött?

"A kategória lényegét azok a tapasztalatok adják, amelyeket a legkülönbözőbb nemzeti túraautó bajnokságokkal való egyeztetések hoztak felszínre. Komoly igény van ugyanis olyan versenyképes autókra, amelyeket megfizethető áron lehet megvásárolni és versenyeztetni" - mondta Lotti.

Milyen autókról beszélünk?

"Jelen pillanatban egy olyan kocsi létezik, amely teljesen megfelel ezeknek a kritériumoknak, és ez az új kupás SEAT León. Bizonyítottan kiváló ügyfélautó (customer car), amely rengeteg fiatal tehetséget indít el eredményes karrier felé nemzeti, regionális és világbajnoki szinten."

"Ezen kívül viszont több gyártó is rendelkezik olyan autóval, amely potenciálisan részt vehet a TC3-ban; csak hogy néhányat említsek: az Alfa Romeo Giulietta Quadrofoglio Verde, a Ford Focus RS, a Honda Civic Type-R, a Mercedes CLA 45 AMG, az Opel Astra OPC és a Volkswagen Golf GTi. Ezek mind olyan modellek, amelyek természetüknél fogva megfelelőek lehetnek."

AlfaRomeo_giulietta

Mi a célja ennek a bajnokságnak?

"A TC3 legfontosabb célja, hogy megerősítse a túraautó szakágat, és újra létrehozzon egy erős alapot a túraautó piramisnak egy világméretű termékkel. A műszaki szabályokat úgy alkotjuk meg, hogy szoros és izgalmas versenyeket láthasson a közönség, amit a teljesítménykiegyenlítő rendszer tesz majd lehetővé. Ennek köszönhetően, reményeink szerint, a gyártók és tunerek megnövelhetik ügyfeleik számát, a csapatok és pilóták pedig értékes túraautós tapasztalatokat gyűjthetnek."

Mondanál néhány részletet a 2015-ös TC3 Nemzetközi Sorozattal kapcsolatban?

"A pilóták és a csapatok számára írunk majd ki pontversenyt, és összesen nyolc csapat nevezését tudjuk elfogadni, mivel így 24 fős mezőnnyel indulhatna az évad. További részleteket csak később mondhatok" - zárta Lotti.

Néhány gondolat. Ezt az interjút elolvasva tovább nőtt bennem a gyanú, hogy a TC3-as sorozatot sokkal inkább a WTCC alá, mint a VB ellenfelének tervezik. A SEAT León megemlítése is beszédes, hiszen abban pont egy 2.0 literes turbómotor van, és az FIA által tervezett új kategóriában is ezt akarják használni. Van egy olyan érzésem, hogy a kettő ugyanaz lehet. Legalább is remélem...

A TC3 International Series tehát - legalábbis eleinte - inkább egy belépő sorozat lehet, az autók pedig idővel meghódíthatják a tehetősebb nemzeti bajnokságokat, már ha tényleg elérhető áron juthatnak hozzájuk a csapatok, és a versenyeztetési költségek sem szállnak el.

Persze ne felejtsük el, annak idején a GT3 is ilyennek indult, mostanra viszont teljesen átvette az uralmat a nagytúraautók között.

Hozzászólások