WTCR - Lopez egy BMW-ben
Lopez egy BMW-ben

Lopez egy BMW-ben

LantiLanti
2013/07/29 14:55

Lopez_dobogon

Hetekkel ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy mindenképpen lesz argentin pilóta a hétvégi Termas de Rio Hondoban sorra kerülő WTCC hétvégén, a 30 éves José Maria Lopez ugyanis jó előre bejelentette, indul hazai versenyén.

Most azonban az is kiderült, hogy milyen autóval, és mely csapatnál mutatkozik be a Túraautó Világbajnokságon. Az autó a BMW 320 TC, a csapat pedig a Wiechers Sport lesz, az argentin ugyanis Fredy Barth helyét veszi át, aki egyéb kötelezettségeire hivatkozva hagyja ki az első tengerentúli fordulót.

Lopez neve a felszínes autósport rajongóknak is ismerős lehet, 2009-ben ugyanis hivatalosan is bemutatták, mint a formálódó US F1 alakulat egyik versenyzőjét. Az amerikai csapat viszont sosem indult el a Forma-1-ben, Lopez pedig egy nagy álommal lett szegényebb.

Pedig a 2000-es évek elején az egyik legnagyobb dél-amerikai formaautós tehetségként tartották számon, 2003-ban megnyerte az olasz Forma-Renault sorozatot, a rákövetkező évben pedig Forma-Renault V6 bajnok lett. Már 2004-ben tesztelt F1-es csapatoknál, a Renault-tól és a Minarditól kapott lehetőséget.

Lopez_F1_Renault

2005-ben rajthoz állt az akkor induló GP2-ben, ahol futamot nyert, és kilencedik lett az összetettben. 2006-ra maradt a GP2-ben és ismét tesztelt a Renaultnál, ám nem kapott helyet a Forma-1-ben, így visszatért Argentínába, ahol a helyi túraautó sorozatban, a TC2000 kezdett el versenyezni. Méghozzá elég eredményesen, a második szezonjában egyből bajnok lett a Hondával.

Az első túraautó címet további kettő követte (2009 és 2012), azaz jelenleg háromszoros argentin bajnoknak mondhatja magát.

Idén egy FIAT Lineával versenyez, ám az első győzelem még várat magára, két második és egy harmadik hellyel jelenleg ötödik az összetettben.

"Nagyon büszke vagyok arra, hogy a hazámat képviselhetem egy világbajnoki futamon. Szeretném a legjobb teljesítményemet nyújtani, és nagyszerű versenyekkel akarom megajándékozni a Wiechers Sportot valamint a hazai szurkolókat. Már nagyon várom, hogy kipróbálhassam a WTCC-s autót, szerintem műszaki értelemben hasonló lehet, mint az argentin TC2000-es gép" - mondta Lopez.

"Boldog vagyok, hogy José Maria Lopez nálunk versenyezhet az argentin hétvégén. Odahaza nagyon jól ismerik őt, de Európában is letette már a névjegyét a Forma-3000-ben, a GP2-ben és a Renault F1-es tesztpilótájaként. Szerintem hamar alkalmazkodni fog a BMW-hez, és már nagyon várom, hogy mire lesz képes a bemutatkozó versenyén" - tette hozzá Dominik Greiner, a Wiechers csapatmenedzsere.

Az Autosport értesülése szerint Fredy Barth Sonomában visszatér, majd a suzukai fordulót ismét kihagyja, az utolsó két hétvégén viszont ismét ő lesz a Wiechers pilótája.

Fotó: Wiechers Sport Írta: Lanti

Hozzászólások