WTCR - Loeböt meggyőzték az új szabályok

Loeböt meggyőzték az új szabályok

LantiLanti
2012/12/13 13:00

A kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb az Autosport magazinnak úgy nyilatkozott, az FIA által nemrég bejelentett szabálymódosítások megerősítették abban, hogy a WTCC-ben szeretné folytatni pályafutását. A Motosport Világtanács egy hete hozta nyilvánosságra a 2014-től érvényes technikai előírások vázlatát, amelyben többek között az áll, hogy erősebbek lesznek az autók, nagyobbak és hatékonyabbak az aerodinamikai elemek, a gyártók pedig több szabadságot élvezhetnek majd a kocsik tervezésénél.

"Lehet, hogy nem ezek (a jelenlegi szabályok szerint épített WTCC kocsik) a legizgalmasabb autók, de óriási csaták folynak a pályán, ami nagy élvezetet jelent. Az új szabályoknak köszönhetően pedig nagyot változik majd a WTCC. Az autók erősebbek lesznek, több leszorító erőt termelnek majd, szélesebbek lehetnek, és közelebb is lesznek az aszfalthoz" - foglalta össze véleményét Loeb.

A francia jövőre négy WRC futamon áll majd rajthoz, emellett pedig teljesíti az új GT Sprint Seriest. Az Autosportnak azt is elárulta, azért erre a bajnokságra esett a választása, mert tetszik neki a hétvégék lebonyolítása (két kétórás futam), és úgy véli, nincs túl nagy különbség a GT3-as és a jövőbeli WTCC-s autók teljesítménye között.

"Nem rossz a WTCC-s autó teljesítménye egy GT kocsihoz viszonyítva, még úgy sem, hogy kb. 200 LE-vel gyengébb. Amikor pályán versenyzel egy kocsival, akkor szépen lassan megszokod, és teljesen mindegy, hogy első vagy hátsó kerék hajtású. Tudod alakítani a stílusodat, és ha gyors vagy, akkor gyors vagy (függetlenül az autótól)."

Loeb kellő alázattal közelít az új feladathoz, és jelenleg úgy gondolja, az sem biztos, hogy sikerrel jár a WTCC-ben.

"Lehet, hogy nem leszek első a WTCC-ben. Az kész csoda lenne, ha egyből magas szinten kezdenék. Itt ha 4 tizeddel elmaradsz, akkor már csak 10. vagy. Az is lehetséges, hogy egyáltalán nem sikerül a dolog, de ez egy jó kis kihívás, amely során egy teljesen más munkamódot tanulhatok meg. Ha két év után a legjobb eredményem egy 10. hely lesz, és nem fogom jól érezni magam, akkor lehet, hogy választok majd egy könnyebb kategóriát, ahol nyerni is tudok" - mondta Loeb.

Az Autosport cikkéből az is kiderül, hogy a Citroen hivatalosan még nem kötelezte el magát 2014-től, de gyakorlatilag biztosra vehető, hogy jönnek.

"Jelenleg várjuk az okét az igazgatótanácstól. Ha megjön, akkor legalább két évre tervezek, az elsőben tanulni szeretnék, a másodikban pedig már a bajnoki címért harcolni" - zárta Loeb, aki elmondta, azért is szeretne váltani, mert a raliban már nincs mit tanulnia, a WTCC-ben viszont fiatalnak érezheti majd magát.

FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások