WTCR - Loeb: ahol Muller 15 évesen volt
Loeb: ahol Muller 15 évesen volt

Loeb: ahol Muller 15 évesen volt

LantiLanti
2014/01/17 10:37

Loeb_arc_dakar

Sebastien Loeb minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészüljön első teljes gyorsaságis szezonjára. A Citroën gyári pilótája nemrég Argentínába utazott, ahol egy helyi bajnokság versenyautójával tanulgatta a Termas di Rio Hondo versenypályát, de ha már ott volt, a Dakar rali mezőnyét is meglátogatta.

A Bivouac-ban Adelaide, az Eurosport riportere készített interjút a kilencszeres ralivilágbajnokkal, aki újra elmondta, nincsenek nagyon komoly elvárásai a 2014-es szezon kapcsán, hiszen komoly hátrányt kell ledolgoznia riválisaihoz képest.

"Én nagyjából 30 pályaversenyen indultam eddig életemben, miközben Yvan Muller körülbelül 15 éves korábban járt ennyinél, vagy talán még annál is korábban. Nagy lemaradásban vagyok, amit megpróbálok a lehető legjobban ledolgozni" - mondta Loeb az Eurosportnak.

A francia világklasszis hozzátette, minden előzetesen megszerezhető tapasztalatra szüksége lesz, ha fel akarja venni a versenyt a WTCC-s menőkkel.

"Az összes pályára ellátogatok, és megpróbálok kicsit felkészülni belőlük. Most adódott lehetőségem tesztelni Rio Hondóban, amely szintén szerepel a WTCC naptárban. Bár nem a saját autómmal mehettem, mégis hasznos volt, és sikerült megtanulnom a versenyvonalat."

Loeb érzésem szerint továbbra is tudatosan igyekszik alacsonyan tartani az elvárásokat, hiszen egyelőre tényleg kevés információja van arról, mire lesz képes a WTCC legjobbjai ellen.

"Az első és legfontosabb célom, hogy ne tegyem nevetségessé magam (elmosolyodik). Aztán szeretnék a mezőny első részében lenni, ám nehéz ilyenkor bármit is jósolni, hiszen valami teljesen másba fogtam bele mint amit eddig csináltam."

A rali vb mellett a Le Mans 24 órást és a Pikes Peaket is megjárt pilóta ismét megerősítette, egy nap szeretné kipróbálni magát a Dakaron, ám az a nap még odébb van.

"Nagyon is el tudom képzelni, hogy valamikor részt vegyek a Dakaron, ám nem lehet mindent egyszerre akarni. 2015 végéig biztosan nem lesz rá lehetőség, talán 2016-ban vagy 2017-ben" - zárta Loeb, aki a következő két évben kizárólag a WTCC-ra akar összpontosítani.

Fotó: Sebastien Loeb

Hozzászólások