WTCR - Kozlovskiy a középpontban
Kozlovskiy a középpontban

Kozlovskiy a középpontban

LantiLanti
2014/04/14 19:05

Kozlovskiy_r2_marr

Ez a pillanat is eljött, a Lada Sport Lukoil hivatalos sajtóanyaga elsősorban a csapat fiatal orosz versenyzőjéről, Mikhail Kozlovskiyról szólt Marrakesh után. Nem véletlenül, hiszen a műszaki hibák tömkelegétől terhes idénynyitón Ő volt a Lada legeredményesebb pilótája.

Már Marrakesh előtt is tudtuk, hogy az  orosz csapat rendkívül keveset ment az autóval, így nehéz hétvége vár rájuk, ám hogy ennyire... James Thompson alig tudott pár kört menni a szabadedzéseken, az első futamot a tizedik helyen fejezte be, a másodikon viszont műszaki hiba miatt el sem tudott indulni.

Rob Huffnak akadtak ígéretes pillanatai az edzéseken, a kvalin viszont balszerencsés volt a piros zászlónál. Az első futamon ment ameddig tudott, ám a motor elkezdett kihagyogatni, ezért kihívták. A csapat kicserélte a turbót, ám a korábbi világbajnok így is csak pár tesztkört tudott menni a második versenyen.

Ahol azonban Kozlovskiy emberesen állta a sarat. Hősiesen küzdött a sokkal tapasztaltabb Gianni Morbidelli ellen, és miközben hullottak előle az ellenfelek, ő tartotta magát. Hatodikként jött át a célvonalon, de Bennani kizárása után egy helyet előrébb ugrott, ezzel beállítva a Lada eddigi legjobb WTCC-s eredményét.

"Mindkét verseny kemény volt, és elég sok nehézséggel találtuk magunkat szembe. Szerencsére mindhárom autónk egyben maradt, ami nagyon fontos, hiszen rendkívül közel van a franciaországi hétvége" - mondta Kozlovskiy.

AUTO - WTCC MOROCCO 2014

Itt emelnénk ki, hogy a Lada volt az egyetlen márka Marokkóban, amelynek egyik autóját sem rendezték le a hétvége során.

"Számomra az volt a legfontosabb, hogy befejezzem mindkét futamot, és elkerüljem a baleseteket, de végül elég jó ellenfeleket sikerült magam mögött tartani, és a tempóm is kiegyensúlyozott volt. Biztos vagyok benne, hogy ha túl leszünk a kezdeti műszaki hibákon, ennél többre is képesek lehetünk."

"Másodszor jártam Marrakeshben, ami sokat segített, de a nagy hőség miatt hatalmas kihívást jelentett az egész hétvége" - zárta a fiatal orosz, aki tavaly Monza után vette át Alexei Dudukalo helyét a csapatnál.

Kozlo mellett Thompson és Huff is elégedett volt a Lada sebességével, és mindketten azt hangsúlyozták, jó lehet az autó, ha sikerül üzembiztossá tenni.

Egyelőre nagyon nehéz megmondani, hogy Huff jó szereplése az edzéseken csak a pillanatnyi szerencse műve volt, vagy gondok nélkül tényleg a top5-ben van a Granták helye. Egy-két hétvége után talán már okosabbak leszünk.

Fotó: WTCC Media

[ad#2]

Hozzászólások