WTCR - Könnyebb lesz a BMW

Könnyebb lesz a BMW

LantiLanti
2013/02/19 11:14

A ROAL Motorsport nem a levegőbe beszélt, amikor tavaly év végén az mondták, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy javítsanak a BMW 320TC-k esélyein. A bajor gyár továbbra sem akar a WTCC-ben futó túraautókra áldozni, egy privát csapatnak pedig túlságosan nagy falat anyagi értelemben egy komolyabb fejlesztés. Még ha meg is van hozzá a szükséges szaktudás, elképesztő mennyiségű pénzbe kerül. Arról nem is beszélve, hogy míg a gyár az új alkatrészt azután 10-20-40 csapatnak tudja eladni, egy privát istállónak erre nincs lehetősége. A ROAL mégis megpróbálkozott ezzel-azzal.

Roberto Ravaglia csapata egyébként is különleges helyet foglal el a WTCC-ben, az egyetlen megmaradt ex-gyári BMW alakulat amolyan összekötő szerepet tölt be a csapatok és a BMW Motorsport között.

Abban mindenki egyetért, hogy BMW továbbra is jó alapnak számít, kiválóan összerakott futóművel, kedvező gumikopással, jó légellenállási adatokkal, ám két komoly probléma merült fel vele kapcsolatban tavaly. Az egyik, hogy motorerőben hátrányban van a Chevrolet, de talán még a SEAT mögött is, a másik pedig, hogy túlsúlyos. A szabályok értelmében ha egy autó teljesítménye elmaradt a legjobbakétól, akár 20 kilós súlycsökkentést is kaphat, és ez elég sokszor megesett tavaly a BMW-kkel. Ám hiába a lehetőség, a 320 TC-vel fizikálisan lehetetlen volt a gyári minimum tömeg alá menni.

A szezon elején éppen ezért az FIA engedélyezte, hogy a BMW-s csapatok lexánra (speciális plexi) cseréljék az oldalsó ablakokat és a hátsó szélvédőt. Az előbbit meg is tette mindenki, az utóbbi gyártásával azonban információink szerint gondok akadtak, így azt egyetlen BMW-s csapat sem tudtak kicserélni. Pedig jó pár kilót jelentene.

A ROAL Motorsport ezen a területen állt neki a munkának, megpróbáltak faragni az autó tömegéből. Mivel komoly költségekkel járó fejlesztéseket nem tudtak bevállalni, ott könnyítették az autót, ahol viszonylag olcsón lehetett.

"Az egyik legfontosabb dolog, hogy végre kicseréljük a hátsó szélvédőt plexire. Ezt már tavaly engedélyezte számunkra az FIA, de csak mostanra sikerült megoldani. Ezen kívül az autó egészen pici részletein dolgozunk, szinte mindenhol, ahol legalább egy kicsit még lehet csökkenten a súlyon. Például könnyebb ülést teszünk a kocsiba, átdolgozott és szintén könnyebb kipufogó kerül a BMW alá. Rengeteg ilyen apróság van szerte az autóban" - mondta Tom Coronel, a ROAL pilótája a Túraautó Hírblognak.

"Valóban kis alkatrészekről, apró részletekről van szó, amelyeken tudunk nyeri egy keveset. Ám ha sok kicsi dolgon nyersz keveset, abból a végén már számottevő tömeg lesz. Hogy néhány példát mondjak: könnyebb csavarokat használunk, ahol csak lehet, szintén könnyebb tűzoltó készüléket teszünk az autóba, de még a biztonsági övön is spórolunk valamennyit" - tette hozzá Roberto Ravaglia.

Coronel_Roal_BMW

A ROAL nem csak saját magáért dolgozik, ezek a "fejlesztések" a többi BMW-s istálló számára is elérhetők lesznek.

"Ez nem csak rólunk szól, hanem az összes BMW-vel versenyző csapatról is" - erősítette meg Ravaglia.

A másik terület, a motor, már nehezebb kérdés. Ez túl nagy feladat ahhoz, hogy a ROAL nekiálljon reszelni, így a BMW Motorsporton múlik, lesz-e fejlesztés. Az ősz során olyan híreket hallottunk, hogy izmosítanak egy kicsit a Mini WRC motorján, ami édestestvére a BMW 320TC-be lévő 1.6 turbós blokknak. A Prodrive részéről akkor a Túraautó Hírblognak megerősítették, hogy márciusra készülhet el az evo-csomag, amelyet a túraautós csapatok is megvásárolhatnak. Lassan itt a március, de még semmi sem biztos.

"Én is hallottam a pletykákat, hogy lesz motorfejlesztés, de ennél több eddig nem történt, a BMW Motorsport részéről ezt még senki nem erősítette meg. Tavaly látszott, hogy motorerőben elég komoly a lemaradásunk, úgyhogy nagy szükség lenne valamilyen újításra" - fogalmazott Coronel.

A fejlesztett motor tehát egyelőre bizonytalan, nemsokára viszont úgy futóművet kapnak a ROAL BMW-k.

"Egyik támogatónk az Intrax, amely egy holland verseny-lengéscsillapítókat gyártó cég, és velük közösen dolgozunk némi futómű fejlesztésen. Azt tapasztaltam, hogy az autó finomhangolásánál rengeteg minden múlik a gátlón, és ezen a terülten nagyot léphetünk előre idén. Egyelőre csak a terveket láttam, tesztelni még nem tudtuk az új alkatrészeket, de papíron nagyon ígéretes volt" - mondta Coronel.

Coronel_Chn_autoban

És ha már beszélgettünk a jó öreg Tommal, akkor megkérdeztük, hogyan alakul az ő sorsa.

"Nagyon boldog vagyok, hogy a WTCC-ben maradhatok, mert ez az én bajnokságom. Sikerült két új szponzort találnom, a Valvoline-t és a DHL-t, illetve a korábbi támogatóim, a McGregor és a TW Steel is kitartott mellett. Hálás vagyok nekik, hogy ebben a nehéz gazdaság helyzetben is velem maradtak."

"Érdekes bajnokságnak ígérkezik az idei. A Honda erős lesz, hiszen gyári csapatként érkeznek, de nem szabad elfelejteni, hogy ez az első évük a bajnokságban. Oda kell majd figyelni a Chevrolet-kra, mert bár nincs már mögöttük gyári támogatás, de az elmúlt két évben egy másodperccel gyorsabbak voltak mindenkinél. Szerintem egyébként a Honda lesz a legerősebb, mert nagyon sokat fejlesztenek, és komoly költségvetés áll mögöttük. Az autósportban pedig megtanultam: a pénz beszél, a többi meg csak duma (szabad fordításban, eredetileg így hangzott: "money talks, bullshit walks")" - zárta a rá jellemző stílusban Coronel.

Fotó: Tom Coronel, BMW Motorsport, WTCC Media

Hozzászólások