WTCR - Itt a hivatalos ETCC naptár
Itt a hivatalos ETCC naptár

Itt a hivatalos ETCC naptár

LantiLanti
2014/01/18 19:17

etcc_general

Az FIA ma délelőtt kiadta a Túraautó Európa-bajnokság végleges 2014-es versenynaptárát, amely a tavalyi évadhoz hasonlóan idén is öt helyszínt tartalmaz. Az egyetlen kérdéses pont az idényzáró verseny volt, ám ahogy azt sejteni lehetett, végül a szicíliai Pergusára esett a választás.

Az ETCC első négy hétvégéjét a Túraautó Világbajnoksággal együtt rendezik, ám a Hungaroring idén sem került be a programba. Áprilisban az első európai WTCC versenyen nyit az EB is, a helyszín pedig a Paul Ricard lesz Franciaországban.

Innen a Szlovákiaringre majd a Salzburgringre utazik a mezőny, hogy aztán június végén a legendás spai versenypályát is kipróbálhassák az EB menők. Egy kövér nyári szünet (közel három hónap) után Ennában zárul a szezon, ami ezúttal is önálló hétvége lesz.

2014-ben komoly változások lesznek az ETCC-ben is, a legfontosabb, hogy beengedik a TC2-es (tavaly még a WTCC-ben futó 1.6 turbós) versenyautókat is, amelyek egyértelműen dominálni fogják a mezőnyt. Az eddig királykategóriának számító TC3 (2.0 literes szívó motorok) valamint az SMT (régi kupás SEAT-ok) továbbra is megmarad külön géposztályként, viszont némileg háttérbe szorul majd.

Az említett három kategória mellett az S1600-as osztály (főleg Ford Fiesták) is tovább megy.

A WTCC Blog értesülései szerint a magyarok közül eddig ketten jeleztek komolyabb érdeklődést az ETCC iránt. Nagy Norbert, aki tavaly a Zengő Junior csapat színeiben indult idén már önállóan próbálna szerencsét a kupás SEAT-ok között, az Unicorse csapat pedig ismét szeretné csatába küldeni a kipróbált és még mindig lenyűgözően szép TC3-as Alfa Romeo 156-ot.

Nagy_Norbi_arc

Unicorse_alfa_3

Fotó: ETCC Media, Nagy Norbert FB, Unicorse

Hozzászólások