WTCR - Idénre vége

Idénre vége

LantiLanti
2012/06/20 22:54

Az XFX Unicorse csapat közleménye:

Sajnálattal adjuk tudtotokra, hogy csapatunk az XFX Unicorse Team, és a fekete Alfa Romeo 156 nem lesz ott az ETCC szezonzáró futamán Imolában. Az ok rendkívül prózai, egyszerűen nem sikerült megteremteni az indulásunk anyagi feltételeit. Nem gondoljuk, hogy bármiféle szégyenkezni valónk lenne emiatt, hiszen nálunk nagyobb és tehetősebb csapatok is sokszor kerülnek hasonló helyzetbe a világ számos versenyágában, mindössze csak szomorúak vagyunk emiatt. Az utolsó pillanatig dolgoztunk rajta, és hittük, hogy sikerülni fog, de végül így alakult.

Büszkék vagyunk rá, hogy ott voltunk és eredményesen szerepeltünk az első három fordulón, és gőzerővel dolgozunk a folytatáson. Rengeteg pozitív élményt szereztünk a verseny rendezőségével kapcsolatban, és nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk, ami mindenképpen hasznunkra válik a jövőben. Szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, akik lehetővé tették, hogy idáig eljussunk, és szurkolóinknak, akik biztattak minket. 2013-ban újra nekivágunk!

Hozzászólások