WTCR - Huff endurance versenyeken is indul
Huff endurance versenyeken is indul

Huff endurance versenyeken is indul

LantiLanti
2013/12/31 10:40

Huff_Mac_autoban

A 2012-es WTCC bajnok Rob Huff tegnap jelentette be, hogy Túraautó Világbajnokság mellett jövőre az újjászerveződő amerikai hosszútávú versenyzésben is jut neki némi szerep. A 34 éves angol 2014-ben a Lada gyári versenyzője lesz a WTCC-ben, emellett pedig a Starworks csapat színeiben indult az USCC-ben.

Az amerikai endurance-sport komoly változásokon esik át, 2014-re ugyanis a két nagy helyi bajnokság a Grand Am és az ALMS (American Le Mans Series) összeolvadásából létrejön a United SportsCar Championship, azaz az Egyesített Sportkocsi Bajnokság.

Huff, aki két éves szerződést írt alá a Ladával, idén már kipróbálta magát az endurance műfajban, a Rotek Racing színeiben győzött a 25 Hours of Thuderhill nevű hosszútávú viadalon egy Audi TT-RS volánja mögött. Hamarosan pedig Dubaiban találkozhatunk vele, hiszen idei WTCC-s csapattársaival, azaz Marc Bassenggel és René Münnich-hel az oldalán rajthoz áll a sivatagi egésznaposon egy GT3-as Mercedes SLS AMG-vel.

Az USCC-ben egyből egy ütőképes istálló csapott le rá, Peter Baron csapata ugyan csak 2010-ben alakult, ám két év múlva megnyerték az LMP2-es kategóriát Le Mans-ban, és ugyanabban a szezonban másodikok lettek a Daytona 24 óráson.

"Izgatott vagyok, hogy a Starworks Motorsportnál versenyezhetek 2014-ben a TUDOR USCC bajnokságban. Biztos vagyok benne, hogy a sportkocsiversenyek tökéletesen kiegészítik majd a WTCC-s szereplésemet" - mondta Huff.

"Nagyon várom már, hogy harcba szálljak az ellen a sok-sok világsztár ellen, aki a formaautózás és a sportkocsi versenyzés csúcsáról érkezett. Ez a kihívás valódi tükröt tart majd elém a saját teljesítményemről."

2014-ben Huff négy futamon áll rajthoz az USCC-ben, mondanom sem kell, a négy legkomolyabb versenyen. Ott lesz Daytonában, Sebringben, Watkins Glenben és az őszi Petit Le Mans-on is.

Huff mellett a WTCC korábbi háromszoros világbajnoka, Andy Priaulx is ebben a sorozatban megy jövőre.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások