WTCR - Hivatalosan is bemutatták Michelisz Norbiék leendő új versenyautóját
Hivatalosan is bemutatták Michelisz Norbiék leendő új autóját
Fotó: Hyundai Motorsport

Hivatalosan is bemutatták Michelisz Norbiék leendő új versenyautóját

LantiLanti
2020/09/28 11:15
Hónapokkal azt követően, hogy megjelentek róla az első kémfotók, majd a Hyundai Motorsport elismerte az autó létezését, hivatalosan is bemutatták a koreai márka harmadik TCR versenygépét, a Hyundai Elantra N TCR-t.

Július végén láttak napvilágot az első álcafestéses fotók, amelyekből az élesebb szeműek egyből kiszúrták az Elantra típust, és azt is, hogy TCR-versenyautóról van szó. A versenyrészleg akkor meg is erősítette a fejlesztés tényét, ám később a koreai központra hivatkozva arra kérték az újságírókat, még ne publikálják ezt. 

Azóta viszont a Pekingi Autószalonon hivatalosan is bemutatták a Hyundai Elantra N utcai változatát (ebből a modellből először készült sportos változat), miközben a TCR-autóval három hónap alatt közel 5000 kilométert teszteltek. 

A hétfőn kiadott sajtóanyag újból megerősíti, hogy az Elantra N TCR nem valamelyik most futó modell helyére, hanem az i30 N TCR és Veloster N TCR mellé érkezik a márka túraautós palettájára. 

A Hyundai Motorsport megerősítette, új TCR-autót fejleszt az Elantra modellből | Eurosport

Néhány nappal ezelőtt érdekes képek jelentek meg az interneten egy TCR-autóhoz hasonló Hyundai Elantra versenygépről, melyek egy félreesőnek tűnő tesztpályán készültek. Egyből felvettük a kapcsolatot a Hyundai Motorsporttal, és a mai nap során megerősítették, hogy valóban egy új versenyautón dolgoznak, amely a TCR kategóriában mutatkozhat be hamarosan.

"Három hónap tesztelés és fejlesztő munka után végre büszkén bemutathatom a világnak az Elantra N TCR-t. Azzal, hogy az autót Kínában lepleztük, egyértelműen jelezni szeretnék azt a célunkat, hogy a Hyundai Motorsport pozícióját globális szinten erősítsük meg" - mondta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport vezetője. 

A fejlesztés során merítettek a rendkívül sikeres két korábbi modell megoldásaiból, de közben a Hyundai Customer Racing mérnökei igyekeztek mindent megtenni, hogy a lehető legjobban kihasználják az Elantra szedán kialakításából származó előnyöket. 

Az autóba ugyanúgy egy 2 literes turbómotor került, mint a másik kettőbe, viszont az alapja már egy Hyundai legújabb fejlesztésű utcai motorja. A váltón viszont nem módosítottak, ugyanaz az X-trac hatsebességes, kormány mögül kapcsolható rendszer került az Elantrába N TCR-ben, mint ami eddig bevált a meglévő modelleknél. 

Hyundai-elantra-tcr-2.jpg

"A Customer Racing részleg mérnökei teljesen tiszta lappal kezdhettek, és ez lehetőséget adott nekik, hogy tovább javítsák az autó általános teljesítményét. Közben felhasználhatták mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az elmúlt két évben az i30 N TCR-el és a Veloster N TCR-el összegyűjtöttünk. Az Elantra N TCR most melléjük került a kínálatunkba, és biztos vagyok benne, hogy legalább annyira sikeres lesz" - folytatta Adamo.

Az említett 5000 teszt kilométer több európai versenypályán került az autóba, és endurance tesztet is tartottak, hiszen az Elantra N TCR-t hosszútávú versenyeken is lehet majd használni. A tájékoztatás szerint több pilóta véleményére is kíváncsiak voltak az új autóval kapcsolatban (mind a négy WTCR versenyzőjük, azaz Michelisz Norbi is ment már vele), de a fejlesztés kapitánya ezúttal is veterán Gabriele Tarquini volt. 

Hyundai-elantra-tcr-3.jpg

"Versenyzői szempontból az Elantra N TCR egy nagyon jól vezethető autónak tűnt már a legelső teszten. Már mostanáig is rengeteg tesztkört tehettem meg mind a sprint, mind az endurance verzióval, amit közösen fejlesztettünk. Az első pillanattól kezdve érezhető volt az plusz tudás, amit a Hyundai Motorsport Customer Racing az i30 N TCR és Veloster N TCR fejlesztése során összegyűjtött" - mondta Tarquini.
"Van egy sor apró módosítást, amit az ügyfélcsapataink és versenyzőink nagyon értékelni fognak. Például megváltozott a kormányzás rendszere az előző autóhoz képest. Az Elantra N TCR jól láthatóan egy nagyobb autó, de a kormány mögött ülve ezt nem érezni. És még mindig csak a tesztelési fázis elején járunk, úgyhogy bőven van fejlődési lehetőség a kasztniban."

A fejlesztés folytatódik az ősz során, az első ügyfelek, pedig 2020 végén kaphatják meg az új autókat. Érdekes megfigyelni, hogy a hivatalosan kiadott képeken Goodyear gumik vannak az autón, amiket kizárólag a WTCR-ben használnak. Talán egy apró utalás arra, hogy jövőre Michelisz Norbiék már ezzel a géppel mehetnek a Világkupán. 

Hyundai-elantra-tcr-4.jpg

Hyundai-elantra-tcr-5.jpg

Hozzászólások