WTCR - Hat TC2T-s autó lesz Makaón
Hat TC2T-s autó lesz Makaón
Fotó: WTCC Media

Hat TC2T-s autó lesz Makaón

LantiLanti
2014/10/31 09:51

Az eddigiekhez képest megduplázódott mezőnnyel, hat autóval búcsúzik a TC2T kategória a Túraautó Világbajnokságtól, az idényzáró makaói hétvégén mindkét állandó csapat, a Campos Racing és az Engstler Motorsport is három-három kocsit állít csatasorba.

A Camposnál az egész évet teljesítő John Filippi mellé érkezik a WTCC egyik korábbi nagy tehetsége, a tavalyi marrakeshi hétvégén futamot nyerő Pepe Oriola, aki idénre nem talált magának TC1-es autót, így inkább szünetet tartott. A fiatal spanyol valószínűleg ezzel a fordulóval búcsúzik végleg (vagy legalábbis huzamosabb időre) a világbajnokságtól, hiszen a jövőt az édesapja által is fémjelzett TC3 International Series-ben képzeli el.

A harmadik Campos SEAT Leónt a hongkongi William Lok vezeti majd, aki Sanghajban már bemutatkozott a csapatnál, de elég kurtára sikerült első WTCC-s hétvégéje. Már az időmérőn is gondjai voltak az autóval, így csak a felügyelők engedélyével indulhatott el a versenyeken. Pontosabban csak az elsőn, ahol úgy megtörte a SEAT-ot, hogy a másodikon már rajthoz sem tudott állni. Gyaníthatóan ennek is köszönhető, hogy Makaón újra próbálkozik.

A három SEAT mellett lesz három BMW is mezőnyben, Franz Engstler ugyanis végre talált bérlőt a harmadik 320 TC-re. Engstler papa, és a valamennyi ázsiai hétvégére benevező Filipe De Souza mellett a magyar közönség egyik kedvence, Mak Ka Lok, alias Mekk Elek is a német csapat színeiben vág neki a makaói hétvégének.

FILIPPI_suzuka

Még egy szó erejéig visszakanyarodnék a Camposhoz és John Filippihez. A 19 éves francia Suzukában megszerezte első győzelmét a Yokohama kupában, ám ennek ellenére nagyon visszafogottan nyilatkozott. Elmondta, örül a sikernek, de boldogabb lett volna, ha nem Engstler kiesése nyomán, hanem a német veteránt legyőzve tudott volna dobogóra állni. A korzikait a jövőről is kérdezték, ám sok konkrétummal még nem szolgálhatott.

"Nem volt könnyű ez a szezon, de óriási élmény ezen a szinten versenyezni, és rengeteget tanultam. Jókor jött ez a győzelem, hiszen mostanában kezdjük el véglegesíteni a 2015-ös terveket" - mondta Filippi.

Egy francia magazinnak azonban korábban arról beszélt, jövőre már TC1-es autót szeretne vezetni, és a legjobb megoldás az lenne, ha maradhatna a Campos Racing-nél.

"Jól érzem magam a csapatnál, és a Chevrolet az az autó, amely a legtöbbet fejlődött idén. Az ideális persze az lenne, ha egy Citroent vezethetnék, de ezt most még nagyon nehéz összehozni" - idézi Filippit a ToileF1.

Makaón tehát búcsúzik a TC2T kategória, amely 2011-ben jelent meg. A furcsa kódnév is annak tudható be, hogy ez gyakorlatilag a TC2 (korábban S2000), azaz a szívó kétliteres géposztály továbbfejlesztett változata volt. 2011-ben ugyanis annyi változott a WTCC-s autókon, hogy a régi kétezres motorokat az új 1.6 turbós világmotorokra cserélték.

A TC2T érában csak Chevrolet pilóták lettek világbajnokok, 2011-ben és 2013-ban Yvan Muller, 2012-ben pedig Rob Huff. A korszak legeredményesebb versenyzője egyértelműen a négyszeres világelső Muller volt, aki ez idő alatt 24 futamot nyert meg, 14-szer indult az első rajtkockából, és összesen 48 alkalommal állt a dobogón (beleértve a győzelmeket is).

Makaó után részletesebb TC2T statisztikával is jelentkezem majd.

Hozzászólások