WTCR - Használt gumikon nyert Coronel
Használt gumikon nyert Coronel

Használt gumikon nyert Coronel

LantiLanti
2013/04/29 18:20

Coronel_svk_buko

Ha Tom Coronel a pole-ból indul a BMW-vel, akkor komoly esély van rá, hogy meg is nyeri a versenyt. A holland pilóta az elmúlt évek során bebetonozta magát a legjobb BMW-s pozíciójába, és még Michelisz Norbi sem tudta letaszítani onnan, pedig azt a holland is elismeri, hogy a Zengő Motorsport pilótája gyorsabb nála. Egy szó mint száz, Tom Kapitány nagyon tud menni a 320 TC-vel, és ezt a Szlovákiaringen is bizonyította. Sok kisebb-nagyobb tényező vezetett odáig, hogy az első két forduló során inkább csak szánakozással illetett BMW futamot nyert Dunaszerdahely mellett.

Az egyik tényező maga a pálya. A Szlovákiaring tempós kanyarjai fekszenek a BMW-knek, mivel a hátsókerekes autók kevésbé melegítik el a gumikat, mint a többi technika. Ráadásul itt a motorerőnek sincs akkora jelentősége, mint Monzában vagy Marrakeshben. Azt pedig eddig is tudtuk, hogy a 320 TC jó autó, csak gyengébb, mint az összes többi típushoz képest. Harmadrészt, a BMW-k 20 kilóval könnyebbek lehettek, mint az első két versenyen, és a karbon ajtóknak valamint a lexán ablakoknak köszönhetően végre le is tudtak menni 1130 kilóig, ami komoly előrelépés tavalyhoz képest.

Nem utolsó sorban pedig a körülmények is kedvezően alakultak Coronel számára. Szokásos atom-rajtjának köszönhetően magabiztos előnnyel fordult az első kanyarban, Yvan Muller és a Hondák pedig beragadtak a két SEAT, Pepe Oriola és Rob Huff mögé, és csak három körrel a vége előtt szabadultak, amikor a bmw-s már messze járt. Mindez azonban semmit sem von le a 41 éves holland érdemeiből, aki először nyert olyan WTCC futamot, amelyet nem Japánban rendeztek.

Megint megcsináltuk! Valóban, ez volt az első nem Japánban szerzett WTCC győzelmem. A siker kulcsa, hogy mindkét versenyen kiegyensúlyozottan viselkedett az autó. Nagyon jól vezethető volt, és féktávon, kanyarban, és kigyorsításánál is mindig azt csinálta, amit akartam. Ez megdobja az ember önbizalmát. És ne feledjük azt sem, hogy ez volt az első hétvége, amikor felrakhattuk a karbon ajtókat és a lexán ablakokat. Ez 20kg mínusz, amivel már meg tudjuk közelíteni az autó ideális súlyát” - mondta Coronel, aki harmadik győzelmét szerezte a WTCC-ben.

Egy körön ugyan gyorsak voltak az első kerekes autók, de aztán elmelegítették a gumikat. Én használt abroncsokon mentem a második futamon, és még így is nagyon jól sikerült.”

Coronel_Svk

A szlovákiai hétvége koránt sem volt könnyű a ROAL Motorsport számára, hiszen Darryl O'Young csúnyán összetörte a BMW-t a Q1-ben. Coronel győzelme viszont vigaszt jelenthetett a hullafáradt szervizcsapatnak.

“Természeten ez a győzelem a csapatnak is nagyon jót tesz. Nem voltak könnyű helyzetben, miután a csapattársam eléggé összetörte az autóját a szombati időmérőn. Egy csapatként néztünk szembe a feladatattal, és sikerült másnap rajthoz állnia. Számomra viszont ez egy gondtalan hétvége volt, nagyszerű befejezéssel.”

Az első futam sem alakult rosszul Coronel számára, végig látványos csatát vívott James Nashel, akit végül belekergetett a hibába, és megszerezte tőle az ötödik helyet.

A holland 2011 után győzött ismét, és úgy érzi, további sikereket hozhat a következő néhány forduló.

“Ha így mennek tovább a dolgok, akkor határozottan látok esélyt további dobogós eredményekre. Japánt tenném a lista élére, de ha olyan jó az autó, mint most, akkor a következő négy versenyen is harcba szállhatunk a jó eredményekért. Sok múlik az időmérőn. Be kell jutnom a legjobb 12-be, hogy aztán a Q2-ben összejöhessen egy nyolcadik, kilencedik, vagy tizedik hely"  - zárta Coronel.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások