WTCR - Gondolatok Makaóról

Gondolatok Makaóról

LantiLanti
2012/11/18 08:09

Bajnokok vagyunk!!! Nincs ezen mit cifrázni. Milyen érdekes, mennyit "szakértettünk" az év során, és most, amikor révbe értünk, ilyen egyszerű az egész. Feketén-fehéren ott van az asztalon, hogy Michelisz Norbert a legjobb privát versenyző 2012-ben. És még csak vitatkozni sem lehet vele, mert így van.

Makaóról kár lenne sokat beszélni, őrült hétvége volt. Michelisz Norbi úgy lett világbajnok, hogy egyik futamot sem fejezte be, viszont ellenfelei sem. Kárba veszett a sok számolgatás, győzött a bolondéria. Kicsit sajnálom, mert nagyon készültem egy óriási ünneplésre, és amikor három körrel a vége előtt Norbi harmadik volt, tudtam, hogy megint kiabálni fogok. :D Kicsit pipa vagyok Oriolára, mert elvette ezt az örömöt, de sebaj, így is marad bőven.

Egyébként nem tudom, ti hogy voltatok vele, én az újraindítás után szinte biztos voltam abban, hogy Pepe meg fogja lökni Norbit. Kicsit begőzölt  srác, és a makaó taknyon próbált fékezni, kár érte. De a lényeg így is megvan.

Óriási dolog ez, felfoghatatlan. Az ember így néhány órával a pillanat után, még nem is érzi, mekkora. Óriási utat tett meg Norbi, és a Zengő Motorsport is, de erről nem most fogok írni. Most csak elismerésem szeretném kifejezni azok felé, akik mindebben részt vettek. Tisztelet Michelisz Norbinak, Zengő Zolinak, Bári Gergőnek, Wéber Gabinak és az egész csapatnak, egytől egyig. És köszönet azoknak is, akik nem voltak ott minden versenyen, de támogatták Norbit, a családnak, édesapjának, és édesanyjának, valamint a kedvesének, Johannának! És mindenki másnak, akik hozzá tette a maga részét, anélkül, hogy tudnánk róla.

Gyönyörű lesz a vasárnap, a jövő hét, az egész tél... Mert bajnokok vagyunk!

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások