WTCR - Gergő: most nem kell az eső
Gergő: most nem kell az eső
Fotó: Zengő Motorsport

Gergő: most nem kell az eső

LantiLanti
2014/05/11 11:56

Borongós napra ébredt ma a Szlovákiaringen a WTCC mezőnye, az ég felhős, a levegő hűvös, és esik az eső. Pontosabban reggel esett, és amikor 11 óra után kicsivel beszélgettem Bári Gergővel, a Zengő Motorsport versenymérnökével, pont elkezdett újra csöpögni.

Éppen ezért a kis diskurzusunk jelentős része arról szól, mennyire jó most nekünk az eső, és milyen körülményeknek örülnének legjobban az egykor rajtoló első futamra.

"Tegnap az időmérésen száraz körülmények között ott tudtunk lenni a legjobbak között, úgyhogy nekünk most annyira nem kell az eső. Ha vizes a pálya, az általában megkavarja a kártyákat, de mi most annak örülnénk, ha tegnaphoz képest nem sokat változás történne a pakliban" - mondta  Gergő a WTCC Blognak.

A Zengő Motorsport rendelkezik már némi tapasztalattal az új Honda Civic-kel esős körülmények között is, ám a hét eleji teszt szárazon zajlott, így ilyen téren most sokkal jobban állnak. Segítené még Michelisz Norbi helyzetét, ha az ég időben eldöntené, melyik arcát kívánja mutatni az első futamon.

"Körülbelül másfél órával a verseny kezdete előtt kell meghozni a végső döntés, hogy mire állítjuk az autót, ezért jó lenne, ha odafenn egyértelművé tennék, milyen időjárás lesz a futamon. Vagy legyen teljesen száraz, vagy szakadjon, de a köztes állapot a legrosszabb."

Michelisz_arc_svk

A héten tartott másfél napos tesztet követően ismét jelentős javulás állt be a Zengő Motorsport teljesítményében, ami nagyban köszönhető a kedden és szerdán elvégzett munkának.

"Ha visszanézünk az elmúlt évekre, a tesztek mindig nagyot lendítettek a teljesítményünkön, és ez most is így van. Jó érzés látni, hogy a csapattal és Norbival közösen elvégzett munka meghozza a gyümölcsét, és a Hungaroringen szerzett tapasztalatokat már itt kamatoztatni tudjuk" - zárta Gergő.

Az időmérőn megszerzett negyedik hely jelenleg a reális maximum, ahogy Szatmári Nándi mondta a zengős videó végén: "ezekkel az űrhajókkal nem lehet mit kezdeni." A Citroen jelenleg tényleg megfoghatatlan, kivéve, ha hibázik valaki náluk.

Még itt a Szlovákiaringen is megnyugtató az előnyük, pedig ez a pálya fekszik a Hondának, jobb nem belegondolni, mi vár ránk Salzburgban, ahol még a Chevrolet-k is a nyakunkban lesznek.

A csapat célja, hogy stabilizálja helyét a Citroenen kívüli mezőny elejében, és ha az élet úgy hozza, jó lenne egyszer-egyszer elkapni az egyik francia autót, ha éppen nem jön ki nekik a lépés.

Hozzászólások