WTCR - Borkovic csapata hibázott
Borkovic csapata hibázott

Borkovic csapata hibázott

LantiLanti
2014/04/12 20:03

Borkovic_loeb_marr

Váratlanul jó szerepel eddig Marrakeshben a WTCC egyik újonca, a Túraautó Európa-bajnokságból érkező Dusan Borkovic élete első hétvégéjén bejutott a Q3-ba, ahol azonban nem kapott esélyt a bizonyításra.

Az új időmérős rendszerben a Q2 legjobb öt helyezettje tovább jut, és egy superpole-ban dönti el az első hely sorsát, ahol minden versenyzőnek egyetlen mért körre van lehetősége. Borkovic negyedikként jutott be a G3-ba, így másodikként futhatott ki a pályára, ám elkövetett egy súlyos hibát.

A Q3 szabályzata előírja, hogy egy versenyző csak 30 másodperccel azután hajthat ki a boxból, hogy az előtte induló már megkezdte gyors körét, a szerb pilótát azonban hamarabb küldte ki a csapat, és ezért fekete zászlóval kiintették.

Joan Orús, a Campos Racing csapatvezetője magára vállalta a felelősséget.

"Az én hibám volt. A szabály egyértelműen kimondja, hogy a versenyző 30 másodperccel azután hajthat ki a pályára, hogy az előző először áthaladt a vonalon. Én ezt úgy értelmeztem, hogy a boxutca kijárat vonalán, de a szabály a célvonalra vonatkozott."

"A versenyigazgató egyébként azt ígérte, hogy a monitorra kiteszik az indulási időpontokat, de ez a rendszer nem működött. Hibáztunk, és ezért nem futhattunk mért kört a Q3-ban" - mondta Orús a TouringCarTimes-nak.

Borkovic_marr_chevrolet

Borkovic ezzel együtt is széles mosollyal és elégedetten zárta a napot, hiszen saját elmondása szerint álmában sem gondolta, hogy bejuthat a Q3-be.

"Nem haragszom a csapatra. Az egész Campos Racing olyan mint egy nagy család, ők a barátaim, és ez még csak az első verseny" - mondta a szerb a TCT-nek.

A részidők alapján egyébként úgy érezte, meglehetett volna a negyedik hely, hiszen az első szektorban gyorsabb volt mint Chilton, a másodikban és a harmadikban pedig egész nap ő volt az egyik legjobb chevy-s.

"A negyedik hely nekem olyan lett volna mint egy pole, hiszen a Citroeneket nem veszem számításba, az ő autójuk ugyanis egy más szintet jelent" - zárta Borkovic.

A holnap magyar idő szerint 17:00-kor rajtoló első futamon tehát René Münnich elől és Yvan Muller mögül rajtol majd a szerb óriás.

Fotó: WTCC Media

[ad#2]

Hozzászólások