WTCR - Bejelentették az új SEAT kupát
Bejelentették az új SEAT kupát

Bejelentették az új SEAT kupát

LantiLanti
2013/11/28 13:13

Seat_cup_racer_1

Bár szakmai körökben, sőt, már a közönség előtt is régóta ismert volt, hogy 2014-ben újraindul a korábban igen sikeres SEAT León Európa-kupa, a hivatalos bejelentésre máig várni kellett. A SEAT Sport nemrég közzétett sajtóanyagából kiderül, hogy az új SEAT León Cup Racer versenyautóra alapuló európai sorozat hatfordulós lesz, és már javában zajlik a rendelések felvétele.

A SEAT Sport nagyon jó érzékkel nyúlt a feltámasztó szerhez, a WTCC Blog úgy tudja, már most háromszor annyira autóra adtak le hivatalos rendelést, mint amennyit a spanyol gyártó az év kezdetéig menedzselni tud. Így aki nem kapcsolt időben, az csak a szezon során juthat hozzá a technikához.

A Zengő Junior Team nem közéjük tartozik, az idén az ETCC-ben versenyző magyar alakulat négy autó regisztrált elő a SEAT-nál, és már azt is tudjuk, hogy az egyiket az ígéretes gokarteredményekkel rendelkező Tóth Norbert vezeti majd. A mindössze 15 éves pilóta két csapatársa várhatóan ifj. Ficza Ferenc és Wéber Gábor lesz. A negyedik autó sofőrje még kérdéses.

Na de térjünk vissza magához a bajnoksághoz. Az első SEAT León Európa-kupa nem volt hosszú életű, 2008 és 2010 között mindössze három szezont élt meg, mivel a spanyol márka komoly bajba került a gazdasági válság miatt. Az első generációs León Supercopa mégis sikertörténet volt, hiszen 2003 és 2013 között nyolc különböző országban rendeztek vele nemzeti márkakupát.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az új Cup Racerrel is indulnak-e országos bajnokságok, az viszont már eldőlt, hogy a jövőre visszatérő európai sorozat hatfordulós lesz, a helyszínek pontosítását pedig a következő pár hét során ígérik a spanyolok.

Seat_cup_racer_goodwood_hatul

A versenyhétvégék háromnaposak lesznek, két szabadedzéssel, egy időmérővel és két futammal, a győztesek pedig komoly pénzdíjra számíthatnak.

"Nagy örömmel tölt el, hogy 2014-ben az új SEAT León Eurocuppal egy igazán versenyképes bajnokságot teremthetünk privát partnereinknek. A SEAT León Cup Racer egy kiváló autó, ami izgalmas versenyekkel fogja szórakoztatni a rajongókat" - mondta Jaime Puig, a SEAT Sport vezetője.

Az autót - akárcsak elődjét - egy kétliteres, négyhengeres turbómotor hajtja majd, ami akár 330 lovat is rászabadíthat az első kerekekre 400 Nm maximális nyomatékkal. A hajtáslánc egy hatsebességes DSG váltóval folytatódik, amely a kormány mögül vezérelhető.

Az autó ára 70.000 euró (21 millió forint) áfa nélkül.

"A SEAT számára mindig is fontos volt a versenyzés, már 40 éves hagyományokkal rendelkezünk. A León Cup Racer egy nagy teljesítményű versenyautónak számít, amely kivívta a partnereink és a motorsporttal foglalkozó újságírók tiszteletét" - mondta Dr. Matthias Rabe, a SEAT S.A. R&D alelnöke.

Seat_cup_racer_goodwood

És hogy a magyar érdekeltséget leszámítva miért írunk ilyen terjedelmesen erről a márkakupáról a WTCC Blogon? Mert a jelenlegi VB mezőny "fiataljainak" igen jelentős része az első generációs Eurocupban nőtt fel. A teljesség igénye nélkül: Michelisz Norbi, Wéber Gabi, Pepe Oriola, James Nash, Tom Boardman, Fredy Barth és Fernando Monje, nem beszélve az ETCC-s pilótákról.

Számítani lehet tehát arra, hogy a jövőre induló bajnokság legjobbjaival előbb-utóbb a WTCC-ben futhatunk össze.

Egyébként pedig a háromszoros túljelentkezés ismeretében azt kell mondjam, a SEAT nagyon jól döntött, hogy a WTCC helyet az Eurocupra szavazott. Egy ilyen sorozat stabil bevételi forrást jelent majd a SEAT Sport számára, de egyben nem zárja ki, hogy idővel mégiscsak megépüljön az új León WTCC-s változata is.

Mivel a régi Eurocupot az Eurosport közvetítette, nagyon remélem, hogy az új kiadás futamairól is beszámolunk majd, bár erről hivatalos információt még nem kaptunk.

Fotó: SEAT Sport

Hozzászólások