WTCR - "Ajándék" a Citroentől a Ladának
"Ajándék" a Citroentől a Ladának

"Ajándék" a Citroentől a Ladának

LantiLanti
2014/04/02 11:02

Citroen_magny_cours

Az ajándék szót természetesen nem véletlenül írtuk idézőjelben, szó sincs arról, hogy a franciák gondolatait az tölteni ki, hogyan segítsék a riválisaikat. Ám mégis az események szerencsés egybeesése miatt a francia márka némi segítséget nyújt az oroszoknak.

A Lada megcsúszott kicsit a TC1-es Granta fejlesztésével, főleg, amikor kiderült, hogy nem sikerült elsőre megszerezni az autó homologizációját. James Thompsonék többek között emiatt is lemaradtak a nagy valenciai kollektív tesztről, az utolsó lehetőségről, ahol össze tudták volna mérni magukat az ellenfelekkel Marrakesh előtt.

Ám most kaptak egy utolsó után esélyt. Az orosz csapat napok óta Magny-Cours-ban tesztel, a helyszínen van mindhárom gyári pilóta, James Thompson, Rob Huff és Mikhail Kozlovsky is, hiszen ezerrel megy a felkészülés a szűk két hét múlva esedékes idénynyitóra.

Tegnap pedig megérkezett a helyszínre a Citroën. Hogy véletlen-e vagy sem, nem tudom, ám egy dolog biztos, nem a Lada kérte meg őket, hogy teszteljenek kicsit együtt. Ettől persze még nem kizárt, hogy kaptak egy fülest, és szándékosan akkorra szervezték a saját tesztjüket, amikor a franciák is ott vannak.

Száz szónak is egy a vége, ha Citroën C-Elysée kihajt a pályára, egész biztosan vadul pörögnek majd a ladás stopperek, hiszen végre lesz némi viszonyítási alapjuk. Még ha nincs is már lehetőség a fejlesztésre, egy ilyen összehasonlítás nagyon hasznos lehet.

De ha már Magny-Cours: a citroënes versenyzők ma helikoptereztek egyet...

Muller_loeb_lopez_heli

...Yvan Muller pedig bemutatta 2014-es sisakfestését.

Muller_buko

Nem sokkal később Pechito Lopez is csatlakozott:

Lopez_buko

Fotó: Mikhail Kozlovskiy, Yvan Muller, José Maria Lopez

[ad#2]

Hozzászólások