WTCR - A WTCC-vel haknizhat az RCM Kupa
A WTCC-vel haknizhat az RCM Kupa

A WTCC-vel haknizhat az RCM Kupa

LantiLanti
2013/10/17 20:20

RCM_cup_leleplezes_1

A mögöttünk levő hétvégén a Hungaroring paddockjában ünnepélyes keretek között bemutatták a jövőre induló RCM Kupa vadonatúj versenyautóját, illetve néhány is kiderült érdekesség a sorozattal kapcsolatban.

Az RCM Kupa több szállal is kötődik majd a WTCC-hez, a legfontosabb azonban kétségkívül az, hogy a szervezők tervei szerint jövőre kettő, később pedig akár még ennél is több világbajnoki hétvégén juthatnak szerephez.

"Az új autó építésével párhuzamosan a bajnokság szervezése is folyamatosan zajlik a háttérben. A magyar OB hétvégéi mellett az RCM Kupa több WTCC fordulón is szerepet kaphat. Konkrétumokról még ne beszélhetek, de természetesen annak örülnénk a legjobban, ha a 2014-es hungaroringi WTCC hétvégére kilátogatók már egy magyar sorozatnak is drukkolhatnánk" - mondta Csuti László, az RCM Kupa promótere a WTCC Blognak.

Tegyük a szívünkre a kezünket, az idei WTCC hétvége programjába azért befért volna még egy-két bajnokság, hiszen a VB mellett csak az AutoGP és az igen lesoványodott Speed Euroseries szórakoztatta a népet. A Hungaroring mellett még a két Magyarországhoz közeli forduló, azaz a Szlovákiaring és a Salzburgring kerülhet szóba, de idővel Monza sem teljesen kizárt (már ha marad).

"Az RCM Kupa mindenképpen szeretne nyitni a külföldi lehetőségek felé. A WTCC ma rendkívül népszerű idehaza, a hétvégék színvonalasak, a szervezés pedig profi. Nekünk az a célunk, hogy az RCM Kupába nevező csapatok és versenyzők ilyen körülmények között, jó hangulatban versenyezhessenek."

RCM_cup_leleplezes_2

A 2014-es versenynaptár véglegesítéséig még várni kell, egyéb részletek azonban már a hétvégén kiderültek. Azt eddig is tudtuk, hogy az új márkakupa alapja a jól bevált Suzuki Swift lesz, ám a vártnál nagyobb változásokon esik át a technika.

" A legfontosabb, hogy egy új motor kerül az autóba. Az eddigi 1.3-as blokk helyére egy 1.5-öst teszünk, aminek köszönhetően 20-25 LE-vel lesz erősebb a Swift. Ez már olyan számottevő teljesítménynövekedés, amely jelentőset dob majd a vezetési élményen" - fogalmazott Csuti.

A motorcsere mellett optikai változások is lesznek, amelyeket már a bemutatón is megcsodálhatott a közönség és a szakma. Lecserélik az első és a hátsó lökhárítókat, illetve egy dögös légbeömlő valamit egy markánsabb hátsó légterelő is segít a sportosabb megjelenés elérésében.

A hungaroringi autó bemutatón a sorozat hivatalos gumiszállítóját is bejelentették, az RCM Kupa versenyautóit a magyarországi gyárral is rendelkező Hankook termékeivel, egészen pontosan egy sportos "vágott slick" gumival szerelik majd fel.

RCM_cup_leleplezes_4

A leleplezésen több prominens magyar csapat is jelen volt, akik komolyan érdeklődnek a bajnokság iránt. A következő hónapok során egyre több hír várható az RCM Kupa jövőjével kapcsolatban, úgyhogy akit érdekel, az jelölje be a bajnokság Facebook oldalát, ami ITT található.

Ja, és hogy még milyen szálakkal kötődik az RCM Kupa a WTCC-hez? Egyrészt, többek között Michelisz Norbi is Suzukival kezdte. Másrészt, Csuti Laci, az Eurosport WTCC szakkomentátora a bajnokság promótere, harmadrészt pedig komoly munka folyik annak érdekében, hogy ez a bajnokság a WTCC-be vezető út egyik fontos állomása lehessen, és segítse a magyar túraautós tehetségeket álmaik elérésében. Hamarosan erről is lesznek részletek.

RCM_cup_leleplezes_3

RCM_cup_leleplezes_8

RCM_cup_leleplezes_9

RCM_cup_leleplezes_5

RCM_cup_leleplezes_6

RCM_cup_leleplezes_7

Fotó: RCM Kupa

Hozzászólások