WTCR - A Ford támogatna egy új programot

A Ford támogatna egy új programot

LantiLanti
2013/04/16 20:22

Nash_Mac_Ford

A monzai szezonnyitó után már beszámoltunk róla, hogy a színfalak mögött egyesek keményen dolgoznak azon, hogy a Ford visszatérhessen a WTCC-be. Tavaly komoly ambíciókkal érkezett a sorozatba az amerikai márka, de a nehézkes bemutatkozó idényt követően megvonták a technikai támogatást a programtól, az Arena Motorsport pedig kénytelen volt bezárni nemzetközi részlegét. Marcello Lotti, a WTCC első embere most a Motorsport-Total-nak is megerősítette, hogy van esély a márka visszatérésére.

“Igyekszünk találni egy megoldást. Valóban van egy projekt, mely egyben átvenné az egész csomagot, és újból versenyeztetné a WTCC-ben. Hogy ez mennyiben fog megvalósulni, azt majd meglátjuk” - mondta Lotti az MST-nek.

Mint mindig, most is a költségvetés előteremtése az egyik legfontosabb feltétele a Focus-ok visszatérésének.

“Remélem sikerül valahogy nyélbe ütniük az üzletet az új támogatóikkal, és hamarosan újra láthatjuk őket a bajnokságban. A Ford technikai segítséget is hajlandó adni, rajtuk nem fog múlni.”

A WorldTouringCars más forrásokból úgy értesült, a marrakeshi hétvégén történt egyeztetések után még egy lépéssel közelebb jutott az új Ford program a megvalósuláshoz. A szlovákiai visszatérés jelenleg esélytelennek tűnik, lévén, hogy a csapatnak több idő kell az autó megismerésére és tesztelésére, de egy későbbi csatlakozás biztosra vehető.

Fotó: WTCC Media

Fordította: Lacah

Hozzászólások