WTCC - Zanardi megint mondja

Zanardi megint mondja

LantiLanti
2012/07/12 15:22

Egyre többször tesz utalást arra Alex Zanardi, hogy a londoni paralimpia után visszatérne az autósportba. A világszerte kedvelt olasz versenyző két CART (Champ Car) bajnoki cím és 41 forma-1-es futam után 2001-ben egy borzalmas balesetben mindkét lábát elveszítette, ám két év múlva visszatért, és futamokat nyert a WTCC-ben. Miután azonban a BMW - elsősorban a dízel motorok körüli hercehurcák következtében - csökkentette túraautó programját, Zanardi is búcsúzott, és inkább új szenvedélyének, a kézzel hajtós kerékpárnak szentelte szabadidejét.

A dolog annyira megtetszett a 45 éves olasznak, hogy egyre többet edzett, komoly nemzetközi versenyeket nyert meg (római és  new yorki maraton), idén pedig sokak szerint éremesélyes lehet a paralimpián. Ám a nagy kérdés az, mi lesz London után? Zanardi korábban úgy nyilatkozott, annyi erőt nem érez magában, hogy még a következő paralimpiáig, azaz további négy évig edzésben maradjon.  Ráadásul a sebesség iránt érzett imádata mostanában egyre többször "buzerálja" az agyát. Ám azt még ő sem tudja pontosan, mit hoz a jövő.

"Azt gondolom, hogy ha valaki előtt olyan sok különleges lehetőség van, mint előttem, akkor az ember egyszerűen nem tud hosszú távra tervezni. A legjobb dolgok néha véletlenül történnek meg" - nyilatkozta Zanardi a TheCheckeredFlag magazinnak.

"Nem töltöttem volna olyan sok időt az autósportban, ha nem imádtam volna. Amikor 2009 végén befejeztem a versenyzést, hogy több időt fordítsak a kerékpározásra, nem volt nehéz meghozni a döntést, mert már sok éve benne voltam. Ám azóta elég hosszú idő telt el úgy, hogy nem vezettem versenyautót, és egyre gyakrabban tölt el az érzés, hogy jó lenne újra kormányt fogni a kezeimmel. Ha adódik egy jó lehetőség, könnyen elképzelhető, hogy ez lesz számomra a következő cél" - öntött bizakodást sok tízezer rajongó szívébe az olasz.

Zanardi szűk egy hónappal ezelőtt kipróbálhatta a paralimpiai kerékpárversenynek otthont adó pályát, amelyet Brands Hatchben alakítottak ki.

"Technikai értelemben nagyon is kedvez az én képességeimnek, de igen erősnek és okosnak kell lennem, valamint fontos, hogy jó legyen a stratégia. Vannak olyan részek, ahol ha tiszta erőből mész, akkor biztos, hogy nem leszel jó állapotban a végén. A próbamenet alakalmával úgy 95%-ban sikerült jól csinálnom a dolgokat, de mindenen lehet még javítani kicsit, úgyhogy ezen fogunk dolgozni az edzőmmel. Szeretnék még jobb lenni szeptemberben."

Van azért rossz hír is Zanardival kapcsolatban, kb. egy hete egy balesetben összetörte legjobb bringáját. Szerencsére ő maga megúszta karcolásokkal, és ezt a képet tette közzé az Interneten.

Végezetül pedig álljon itt egy videó, sok érdekes és értékes gondolattal.

Hozzászólások