WTCC - Maradjunk otthon, és inkább reformáljuk meg a WTCR-t - 1. rész
Maradjunk otthon, és inkább reformáljuk meg a WTCR-t - 1. rész
Fotó: fiawtcr.com

Maradjunk otthon, és inkább reformáljuk meg a WTCR-t - 1. rész

LantiLanti
2020/03/23 19:58
  • Nemrég egy szurkolói kérdezz-felelek keretében Michelisz Norbi elmondta, min változtatna a WTCR jelenlegi meghatározó szabályai közül, mi pedig arra kértük olvasóinkat, írják meg, szerintük mivel lehetne jobbá tenni a bajnokságot?

  • Jöttek is az érdekesebbnél érdekesebb ötletek, amiket most összegyűjtöttünk, és egy rövidke kis kommentárt is fűzünk mindegyikhez.
  • Az első ötlet Horváth Ádámtól futott be, aki egyrészt azt javasolja, hogy a súlykompenzáció számításnál a köridők mellett a helyezést is vegyék figyelembe (mert az időjárás torzíthatja az időeredményeket), illetve szerinte az sem lenne rossz, ha a 6.-10. helyezéseket egy külön "superpole-on" döntenék el az időmérő edzésen. 
  • Vélemény: ami az első felvetést illeti, az időjárási tényező kiszűrésére van eszköz a jelenlegi ballasztszámításban, a kettőt együtt objektíven figyelembe venni pedig nem lenne egyszerű. A második felvetése jó, ez valóban igazságosabbá tenné a rendszert, viszont megnövelné a kisebb csapatok költségeit, mivel egy "superpole" akkor lenne igazságos, ha a résztvevők kapnának legalább két új gumit. Illetve probléma még, hogy a legtöbb hétvége programja így is zsúfolt, és nehéz lenne egy plusz 15 perces etapot beilleszteni. 
  • Vass József a végsőkig szigorítaná a BoP tesztet. Felvetette, hogy az ellenfelek versenyzőinek kellene tesztelni egy adott autót, és akkor nem kéne tartani semmilyen okoskodástól. Valami hasonlót vetett fel Pavlovics Zoltán is. Mindketten elég részletesen fejtették ki az elképzelésüket, úgyhogy aki teheti, olvassa el az Eurosport HUN - TC Facebook oldalon
  • Vélemény: egyet tudok érteni, hogy a jelenleginél lehetne alaposabb, pontosabb BoP-t kialakítani, de érzésem szerint a probléma nem abban rejlik, hogy a tesztpilóták nem megfelelő információt adnak az autókról. Nem szabad elfelejteni, hogy a pályán zajló teszt csak egyike a teljesítmény kiegyenlítés eszköztárának. 
  • Ezen kívül az autókat megnyúzzák fékpadon, és szélcsatornában is lemérik őket. Úgyhogy még ha valaki odáig is merészkedik, hogy csalással vádolja valamelyik TCR-tesztpilótát, gondolja hozzá, hogy ez nem annyira könnyű. A telemetria szinte mindent elárul, egy szakavatott mérnök azonnal látja, ha egy versenyző valahol szándékosan visszafogta magát, vagy csak kevésbé érezte magát komfortosnak az adott autóban. Főleg, ha a pályán mért adatokat még a fékpados és szélcsatornás infókkal is össze lehet vetni. 
  • Alapvetően szerintem nincs azzal baj, hogy bizonyos autók egyes pályákon gyorsabbak, a másikon lassabbak. Így van ez az életben is: nincs olyan ember, aki mindenben ugyanannyira jó. Szerintem a BoP-nek nem feladata ezeket az eltéréseket kiszűrni. 
  • Inkább azzal értek egyet, amit Alessandro Mariani mondott Milánóban: amikor a GT3 elindult, ott is katasztrófa volt a BoP. De teltek az évek, az SRO technikai részlege egyre többet tanult a teljesítmény kiegyenlítésről, és ott ma már alig-alig téma ez az egész. Így lehet ez a TCR-ben is. 
  • Daróczi Zoltán is több dolgot javasolt. Szerinte kellene Gentleman kupa pénzdíjjal és külön dobogóval a nem gyári pilótáknak, és nem lenne rossz, ha év során három helyszínen hosszútávú futamot rendeznének. Szóval a két 25 perces verseny helyett lenne mondjuk egy egyórás. 
  • Vélemény: ami az első felvetését illeti: az ilyenekről mindig a piac dönt. Mihelyst drasztikusan fogyni kezdenek a gyári támogatott pilóták, azonnal megnő majd a fizetős versenyzők szerepe, és hirtelen többet is foglalkoznak majd velük. Ez az élet állandó körforgása. Akkor valószínűleg elő is kerülnek majd az által emelgetetthez hasonló kezdeményezések. 
  • Az endurance verseny egy érdekes felvetés, és több olyan alapvetően sprint túraautó bajnokság is létezik (Super TC2000, Supercars), ahol van is erre példa. A WTCR-ben sem lenne lehetetlen megoldani, hiszen némi átalakítással (nagyobb tank, kisebb kiegészítők) a TCR autók 24 órát is elketyegnek. 
  • Szóval az ötlet jó, viszont a WTCR jelenleg teljesen más koncepciót követ. A promóter a rövidebb futamokat favorizálja, ami kedvezőbb a TV szempontjából. A Zoltán által javasolt egy óra szerintem kicsit rövid is: GT-ben a sprintfutamok tartanak ennyi ideig. 
  • És, minden rosszindulatot félretéve: az elmúlt években volt pár olyan WTCR-verseny, amiből 25-30 perc is pont elegendő volt. Szóval, ha lenne egyórás verseny, akkor azt vigyék a Szlovákiaringre! De ezt bizonyára ő is így gondolta. 
  • El tudnék viszont képzelni egy év végi nagy, mondjuk 4 órás endurance versenyt, ahol a csapattársak váltanák egymást. Képzeljünk mondjuk el egy Michelisz - Tarquini párost, ahogy összecsap a Muller - Björk, vagy Guerrieri - Girolami kettőssel. 
  • Hamarosan jövünk a magyar WTCR-reformok második adagjával.
Hozzászólások