WTCC - Veszélyben Kubica WTCC-s indulása?
Veszélyben Kubica WTCC-s indulása?

Veszélyben Kubica WTCC-s indulása?

LantiLanti
2013/12/10 12:41

Kubica_citroen_rali

Ha emlékeztek, az elmúlt hónapok során folyamatosan azt szajkóztuk, egyetlen dolgon múlik Robert Kubica WTCC-s indulása: kap-e szerződést a Citroen ralicsapatánál. Ha igen, akkor pár futamon szinte biztosan indul, ha nem, akkor valószínűleg csak ralizással tölti majd 2014-et is.

Most erősen úgy tűnik, a második verzió valósulhat meg. A Citroen Racing ugyanis tegnap nyilvánosságra hozta WRC-s pilótafelállását, amelyben Kris Meeke és Mads Östberg neve szerepel állandó versenyzőkét, miközben Khalid Al Quassimi négy hétvégén indul majd.

A teljes WRC-s és WTCC-s programot december 16-án hozza nyilvánosságra a francia márka, és nem teljesen kizárt, hogy az Egyesült Arab Emírségékbeli pilóta által szabadon hagyott kilenc versenyen Kubica kaphatná meg a harmadik DS3 WRC-t, ám a lengyelnek más kérője is akad.

Malcolm Wilson, a Ford Fiestákat építő és versenyeztető M-Sport vezetője az Autosport magazinnak elárulta, ha Kubica őket válassza, a csapat első számú embere lehet a WRC-ben. A brit istálló két idei legjobbját is elveszítette, Thierry Neuville a Hyundaihoz, Östberg pedig épp a Citroenhez igazolt, így Wilson úr elég elszánt lehet Kubica ügyében.

Mivel a lengyel számára továbbra is a rali az első számú prioritás, nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy a Citroen harmadik számú ülése (és kilenc futam) helyett inkább az M-Sport vezérautóját (és mind a 13 versenyt) választja, amivel viszont kútba eshet a WTCC-s vendégszereplés.

Kubica egyébként nemrég rajthoz áll az olaszországi Citte dei Mille raliversenyen, ahol egy S2000-es Peugeot 207-el ment. Az első szakaszon féltengelytörés miatt a 45. helyre csúszott vissza, ám végül a lengyel Jakub Gerberrel az oldalán a negyedik pozícióig zárkózott fel.

Fotó: McKlein

Hozzászólások