WTCC - Valente: végre egy igazi teszt
Valente: végre egy igazi teszt
Fotó: WTCC Media

Valente: végre egy igazi teszt

LantiLanti
2014/05/18 13:08

Szerdától péntekig WTCC-s autók hangjától volt zajos a Szlovákiaring, az igen vizenyősre sikerült hétvége után ugyanis több csapat a maradás mellett döntött, és a felvidéki pályán tesztelt a salzburgi versenyt megelőzően. A legtovább a Lada maradt, ám az oroszok most éppen a nehéz szezonkezdet fáradalmait pihenik ki, úgyhogy őket később abajgatjuk.

Dusan Borkovic tesztbeszámolóját már olvashattátok itt a WTCC Blogon, ám a szerb pilóta nem egyedüli chevy-skét körözött a Szlovákiaringen, csapattársa, Hugo Valente is vele tartott a rikító sárga Cruze-zal. A francia pilóta, aki idén már kétszer is felállhatott a dobogóra, szerdán és csütörtökön tesztelt.

"Jó volt végre egy igazi, tartalmas teszten részt venni, hiszen a szezonkezdet óta nem volt ilyenre lehetőségünk. Szerencsénk volt az időjárással, mert csütörtökre rossz időt mondtak, de csak 16:30-kor jött meg az eső, amikor mi már végeztünk" - mondta Valente a WTCC Blognak.

"Sok mindent kipróbáltunk, egyrészt tovább finomítottuk az autó beállításait, de más megoldásokat is teszteltünk, hiszen kíváncsiak volt, mire hogyan reagál az autó."

Szerettünk volna ennél részletesebb információkat kapni arról, mely területeken dolgoztak, ám a csapat érdekeire hivatkozva Valente nem árulhatott el konkrétumokat. Mint mondta, nem szeretné, ha a többi chevy-s csapat bármilyen módon hasznos információkhoz jutna.

VALENTE_autoban_huEbben azért sok igazság van, hiszen sosem tudhatod, a riválisaid milyen problémákkal küzdenek, és előfordulhat, hogy egy számodra jelentéktelennek tűnő információ nekik rendkívül hasznos.

“De elégedett vagyok az elvégzett munkával, és egyértelműen kijelenthetem, sokat tanultunk. Remélem, ez rövid időn belül a tempónkban is megmutatkozik, és még közelebb tudunk kerülni a Citroenekehez.”

Kíváncsiak voltunk még arra, vajon az RML tervez-e évközi fejlesztéseket a TC1 Chevrolet-n, ám Valente ezzel kapcsolatban nem rendelkezett konkrét információkkal.

“Nem tudom biztosra mondani, hogy terveznek-e fejlesztéseket, de azt tudom, hogy várunk még néhány új alkatrészre, módosításra. Ezektől nem lesz feltétlenül gyorsabb az autó, de szükség van rájuk. A TC1-es Chevrolet még mindig egy nagyon fiatal autó, és szinte minden alkalommal felfedezünk rajta valami új lehetőséget. Úgy érzem, még komoly fejlődési potenciál van benne” - zárta Valente.

A kétnapos szlovákiai teszt után nincs sok pihenő a francia pilóta számára, egy hét múlva már Salzburgban rendeznek versenyt, és a gyors osztrák pálya kedvezhet a Chevrolet-nek. A baj csak az, hogy a Citroennek is.

Hozzászólások