WTCC - Valente: úgy tűnik, gyors autónk lesz
Valente: úgy tűnik, gyors autónk lesz

Valente: úgy tűnik, gyors autónk lesz

LantiLanti
2014/03/27 19:16

Valente_teszt_valencia

Valencia mérföldkő volt a chevrolet-s csapatok életében, az RML a spanyolországi kollektív tesztre készült el az első két TC1-es Cruze-zal, amelyet Hugo Valente (Campos Racing) és Tom Chilton (ROAL Motorsport) próbálhatott ki először.

A Chevyk elképesztően feszes időbeosztással készültek, az RML csak ősszel döntött véglegesen a programról, ráadásul hat autó megépítését vállalták. A brit csapat profizmusát mutatja, hogy továbbra is tartják az ütemtervet, sőt Valenciában úgy tűnt, igencsak gyors az autó.

A teszt legelején volt egy kisebb probléma a hátsó szárnnyal, Valente konkrétan elhagyta menet közben, ám csütörtök délutánra a csapatok megoldást találtak a hibára, és onnantól kezdve szinte csak örülni volt okuk. A Campos francia pilótája egyébként bevállalós volt, még hátsó szárny nélkül is körözött.

"Le kellett szednünk a légterelőt és a csomagtartó fedelét is, de próbáltunk menni tovább, amíg a csapat megtalálta a megoldást a problémára. Eléggé csúszkált az autó, és különösen a tempós kanyaroknál nagyon figyelnem kellett a fékezésnél, de megoldottam" - mondta Valente a WTCC Blognak.

Később mindkét Chevy visszakapta a hátsó légterelőt, és igen biztató időket futottak a pénteki nap végére, a két gyári Honda mögött az utolsó nap már csak néhány tized volt a lemaradásuk.

"Úgy tűnik, gyors autónk lesz idén. A Citroën előnye óriási, a Hondákat viszont sikerült megközelítenünk, ami nagyon jó jel, főleg annak tudatában, hogy ők már legalább tíz napot teszteltek Valencia előtt."

Bár a Cruze feketén brutálisan dögös, Valente kitart a rikító sárga dizájn mellett, annyira, hogy Valenciában már a festéshez illő tűzállóban ment. A francia pilóta nem is titkolta, hogy a Forma-1-es Brawn GP inspirálta a 2014-es színvilágot.

"A Brawn GP egy nagyon jó kis csapat volt, mindig kilógott a mezőnyből a teljesítményével és a megjelenésével is. Nekem is ez volt a célom, úgyhogy remélem, jól fogunk szerepelni, mert egy ilyen rikító autóval a sor végén menni elég ciki lenne."

"A jelenlegi mezőnyből még Michelisz Norbi festése tetszik, mert az is elüt az átlagtól."

Valente ezen kívül elmesélte, hogy bár az adatokat nem osztották meg Tom Chiltonékkal, azért igyekeztek együttműködni Valenciában, hiszen közös érdekük, hogy a Chevrolet megbízható és gyors legyen az idénynyitóra. Munkájukat az RML is segítette, ráadásul a szezon során is kapnak mérnököt az autó gyártójától.

Ami pedig a folytatást illeti, Valente nem pihen Marrakeshig. Jelen pillanatban már Spaban tartózkodik, ahol tovább hajtja a Cruze-t, és ezen kívül még egy teszt vár rá az április 13-ai nyitányig. Szerencsés...

Fotó: Hugo Valente

[ad#1]

[ad#2]

Hozzászólások