WTCC - Valente indul a Hungaroringen
Valente indul a Hungaroringen

Valente indul a Hungaroringen

LantiLanti
2013/04/23 17:00

Valente_arc

Amikor a Campos Racing és a SUNRED Engineering bejelentette, hogy közös csapatot indít a WTCC-ben már említettük, hogy a spanyol istálló két versenyzővel áll rajthoz, ám Fernando Monje társa csak később csatlakozik a mezőnyhöz. A WTCC hivatalos honlapja szerint a francia Hugo Valente a Hungaroringen ül először a SEAT León volánja mögé.

Valente, mint a legtöbb profi autóversenyző, gokartban kezdte pályafutását, mely után a formaautók világa felé nyitott. 2008-ban nyolcadik lett a Formul'Academyben, ahol futamot is nyert, 2010-ben pedig Spanyolországban dobogóra állhatott a Forma-Renault Európa-kupában. Tavaly azonban váltott, és a Francia SEAT León kupában induét, ahol második lett az összetettben, illetve Sanghajban a WTCC-ben is bemutatkozott egy SUNRED SR Leónnal.

"Izgatott vagyok, hogy a tavalyi év után ismét a WTCC-ben versenyezhetek. Igyekezni fogok, hogy minél gyorsabban megszokjam a bajnokságot Budapesten, illetve a további öt futamon, ahol még rajthoz állok. Szeretnék sok tapasztalatot gyűjteni az autóról, a gumikról és a pályákról, hiszen a 2014-es szezonra készülök. Csak két tesztnapot tudtam teljesíteni a hungaroringi verseny előtt, úgyhogy nem lesz könnyű dolgom. A célom, hogy végig fejlődést mutassak a társaimhoz, azaz Fernando Monjéhez és Pepe Oriolához képest" - mondta Valente az 'fiawtcc.com' oldalnak.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások