WTCC - Thompson: futamokat akarunk nyerni
Thompson: futamokat akarunk nyerni

Thompson: futamokat akarunk nyerni

LantiLanti
2014/01/16 14:44

Thompson_bukoban

Néhány nappal azt követően, hogy James Thompson mesélt ezt-azt a Togliattiban tett röpke látogatásról, a Lada Sport Lukoil versenyzője hosszasan beszélt 2014-es várakozásairól a WTCC hivatalos honlapjának. A kétszeres brit túraautó bajnok sok minden megismételt, ami korábban már elhangzott, így szokásunkhoz híven azokat a részleteket emeljük ki, amelyek kisebb-nagyobb mértékben újdonságot jelenthetnek.

JT mellett a Lada több kiemelkedő figurája is beszélt már arról, hogy a 2014-es új szabályok az orosz márkának kedvezhetnek leginkább, hiszen a nagyobb tervezési szabadságnak köszönhetően jobban ellensúlyozni tudják az utcai Granta (versenyzési szempontból) negatív tulajdonságait.

"Biztos vagyok benne, hogy az új szabályoknak köszönhetően lehetőségünk lesz csökkenteni a lemaradást az élcsapatokhoz képest. Sokkal nagyobb szabadságot élvezünk a futómű terén, ahol eddig komoly gondjaink voltak" - mondta Thompson az 'fiawtcc.com'-nak.

Vannak azonban olyan gondok is, amikre a TC1-es szabályok sem jelentenek majd megoldást, és amiket csak egy új autó, minden valószínűség szerint a Priora érkezése oldhat meg.

"Az autó tengelytávjával (túl rövid) továbbra is küszködni fogunk, és ez hátrányt jelent a riválisokkal szemben. Éppen ezért nagyon várjuk már a Priora érkezését, ami egy újabb hatalmas előrelépés lesz számunkra."

Thompson_Mac_lada_teszt

Ennek ellenére Thommo hisz abban, hogy a csapat a Grantával is sokat fejlődhet, nem titkolt célja pedig jó pár dobogós hely és néhány győzelem megszerzése lesz idén. Főleg, mivel két szép kerek évfordulót is 2014-ben ünnepel.

"Ez lesz a 20. évem a túraautózásban, ráadásul idén töltöm be a negyvenet, úgyhogy nincs más vágyam, mint magasabb szintre emelni ezt a programot. Szeretnék jó párszor a dobogóra állni, és meglátni, ahogy Victor Shapovalovval (csapatfőnök), Marco Calovoloval (versenymérnök) és a srácokkal elérjük a kitűzött célokat: rendszeres WTCC-s futamgyőztessé tesszük a Ladát."

A Lada már tavaly is a francia ORECA cég által fejlesztett motorokat használt, és mivel az 1.6 turbós blokk volt az autó egyik erőssége, ez a kapcsolat idén is folytatódik. A viszont a franciák és az oroszok között szorosabb, mint a legtöbben gondolnák.

"A Lada számára nagyon fontos az ORECA-val való partnerség. Egy fantasztikusan sikeres vállalkozásról van szó, akikkel szinte családias kapcsolatban dolgozunk a közös célok elérésén. Tudom, talán sokszor használom a 'családias' kifejezést, de az olvasók nagy része valószínűleg meglepődne, ha tudná, milyen szorosan összetartó ez a kis program, még a nyelvi határok ellenére is."

"Az utóbbi időben sokat fejlődtünk csapatként, és úgy érzem, felnőttünk ahhoz, hogy három versenyzőnk legyen, és hogy egy korábbi világbajnokot köszöntsünk köreinkben."

A négyszeres WTCC futamgyőztes angol a jövő évi autókról beszélve kifejtette, úgy véli, a TC1-es technikák az egyensúly szempontjából semlegesebbek lesznek, és élvezetesebb lesz vezetni őket.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások