WTCC - Tarquini: mint egy új feleség

Tarquini: mint egy új feleség

LantiLanti
2012/10/14 13:14

Egy hét múlva bemutatkozik a WTCC-ben a Honda gyári csapata, és az új S2000-es Civic. Suzukában, és az azt követő két fordulón Tiago Monteiro vezeti majd a kocsit, az istálló húzóembere, Gabriele Tarquini viszont csak a 2013-as szezonban mutatkozik be a japán istállónál. Ennek az az oka, hogy a Lukoil nem kis pénzt fektetett abba, hogy az általa támogatott SEAT-os csapatnál a 2009-es világbajnok menjen, és közben kicsit tanítgassa Alekszej Dudukalot. Az orosz olajóriás éppen ezért nem engedte Tarquinit kiszállni jelenlegi szerződéséből.

A mögöttünk lévő Honda tesztek során viszont az olasz is megismerkedhetett az autóval, és ugyanúgy kivette a részét a fejlesztési munkából, mint Monteiro. A Túraautó Hírblognak röviden mesélt arról, hogyan érzi magát most, amikor kb. a munka kellős közepén járnak.

"Hét évet töltöttem el a SEAT-nál, pontosan tudom, hogy mik azok az eszközök, amikkel az autót be lehet lőni bármelyik pályára. De itt (a Hondánál) még csak most fedezzük fel ezeket a dolgokat. Együtt az egész csapat, a motorért és a kasztniért felelős mérnökökkel próbáljuk megtalálni az eszközöket. A cél az, hogy minden lehetőséget megismerjünk, és megtudjuk, hogy milyen hatása van az autó beállítására."

"A SEAT-tal versenyezni olyan mint régóta együtt élni egy feleséggel. Pontosan tudsz mindent, és ez egyszerre pozitív és negatív is. Tudod a jó és a rossz tulajdonságokat is. A Hondával most úgy érzem magam, mintha új feleségem lenne, nem tudom, hogy lesz-e meglepetés, vagy csak pozitív dolgok jönnek. Emiatt nagyon izgatott vagyok, és nagyon várom, hogy elkezdődjön. Az elmúlt 10-15 évben rengeteg különböző autó fejlesztésében dolgoztam, de most fiatalabbnak érzem, magam, mert amikor egy új kapcsolatot kezdesz, akkor mindig fiatalabbnak érzed magad" - mondta egy széles, tarquinis mosoly kíséretében az olasz.

A Honda a nyár közepe óta több mint 2000 tesztkilométert tett meg Vallelungában, Szlovákiában, Portimaoban, legutóbb pedig Japánban, a Sugo versenypályán, és felkészülten várja a suzukai bemutatkozást.

Angolul tudó olvasóink kedvéért feltettük az interjú videóját is. Érdemes megnézni, Tarquini utánozhatatlan arcával és beszédstílusával igazán élvezhető ez a nyilatkozta. :)

Fotó: Bernard Asset

Hozzászólások