WTCC - Tarquini: a kalandok 30 éve
Tarquini: a kalandok 30 éve

Tarquini: a kalandok 30 éve

LantiLanti
2013/02/17 13:48

Tarquini_Ita_boldog

Az 50 éves korábbi világbajnokkal Anthony Peacock készített interjút az Autosport magazinnak, ami annyira jól sikerült, hogy egy az egyben lefordítjuk. Egy lépéssel közelebb kerülhetünk a jelenlegi mezőny legnagyobb alakjához.

Gabriele Tarquini nehéz éveket élt meg a Forma-1-ben, de nem bán semmit, és 50 évesen is nagyon jól érzi magát a túraautók világában.

Vicces dolog, amikor autóversenyzők azt magyarázzák, hogy azért költöztek egy adóparadicsomba, mert szépek a hegyek, a fák, a tenger, jó az időjárás, vagy mert alacsony a bűnözés (mindenki válassza ki a kedvencét). Fura, de ennek ellenére ezeket az embereket gyakran hősnek tartják szülővárosukban, pedig soha eszükbe nem jutna csak egy percre is hazatérni. Gabriele Tarquini ilyen szempontból is kilóg a sorból. Giulianovában született, félúton Róma és a keleti tengerpart között, és mind a mai napig ott is él, a városka szívében, egy méretes házban, amelynek ablakai a főtérre néznek.

"Miért élnék olyan helyen, mint Monaco, ha egyszer élhetek itt is?" - kérdezi a gesztikulálva a balkonon állva, miközben éppen megmutatja Giulianova szépséges piazzáját, a pálmafák árnyékában megbújó kis templommal. Azon túl ott a tenger, ahol a parton mind este színes ruhákba öltözött emberek sétálgatnak. Ha megfordulunk az erkélyen, csodás mélyzöld színbe burkolózott hegyeket látni, melyek oldalában egy ősi kolostor áll. Szinte idilli tájkép.

Itt él Tarquini - minden idők legidősebb FIA világbajnoka (2009-ben 47 évesen és 266 naposan nyerte meg a WTCC-t) - feleségével, Beatrice-vel és gyermekeivel, egy viszonylag modern, gyéren bútorozott házban. Egy szervizes éppen az új digitális TV-vel matat, úgyhogy Tarquini néha félbeszakítja a beszélgetést, hogy segítsen neki. A képernyő viszont makacsul fekete marad.

A sarokban a falon gyorsan észrevesz az ember egy nagy halom serleget. A motorsportok világának egyik legérdekesebb pályafutásáról mesélnek. Komoly sikerek gokartban, majd néhány év a Forma-1-ben - ami elsősorban arról maradt emlékezetes, hogy a legtöbb elbukott kvalifikációt tudhatja magáénak - és végül a váltás a túraautózásra, ami három évvel ezelőtt meghozta várt gyümölcsét.

Tarquini_gokart

Tarquini 2009-ben lett túraautó világbajnok, pontosan 25 évvel azután, hogy 1984-ben megnyerte a Gokart VB-t. Ez az egyik legnagyobb serleg a gyűjteményben. És egyelőre eszében sincs abbahagyni. 50 évesen szinte biztos vagyok benne, hogy Ő lett a legidősebb gyári autóversenyző, miután a nyáron a Hondához igazolt. Ám szokás szerint csak egy évre:

"Ez a legjobb megoldás. Frissen tartja bennem a motivációt, és lehetőséget ad, hogy kiszálljak, ha úgy érzem, már nem vagyok elég gyors. Ezt a kérdést gyakran felteszem magamnak. Ám eddig még nem éreztem úgy, hogy hátrányt jelentene a korom, sőt, épp ellenkezőleg. Ugyanolyan gyors vagyok, mint eddig, csak most több tapasztalattal."

Ez így nem teljesen állja meg a helyét. Az ellenfeleihez viszonyítva igazában gyorsabb, mint volt. Hiszen ő az az ember, aki annak idején egy Colonit vezetett, amely a Forma-1 akkori notórius mobil bajkeverője volt. Tarquini kínokkal teli évekre tekinthet vissza a Forma-1-ben (1987 és 1995 között, de a '93-as és a '94-es szezont kihagyta), de mégis szeretettel, sőt, némi nosztalgiával emlékezik rájuk. Annak ellenére, hogy elég sokszor ült úgy repülőre Ausztrália vagy Brazília felé, hogy szinte biztos lehetett abban, néhány nap múlva ugyanazzal géppel már jöhet is haza.

Tarquini_F1_fondmetal

Pályafutása során összesen negyven alkalommal nem sikerült kvalifikálnia magát a futamra, ebből 24-szer már az elő-időmérőn elbukott. Lélekölő adat. Sokszor előfordult, hogy éppen aktuális csapata már előre megvásárolta a repülőjegyet a visszaútra, mert pontosan tudták, annyi esélyük van eljuttatni bántóan kevés pénzből összetákolt autójukat a futamra, mint mondjuk landolni vele a holdon.

"Kiszámítható rendszerességgel érkező megalázás volt: ha nem jutottál túl az elő-időmérőn, a szó szoros értelmében elvették a passzodat, tehát be sem mehettél. Ez komoly problémát jelentett a szponzoroknak, akik elég ritkán nézhették meg a futamot a helyszínen. Sosem tudtuk, honnan kerül elő a költségvetés következő része. Egyik napról a másikra történő túlélés volt az egész."

Az AGS-nél például három év alatt 6-7 tulajdonosváltást élt meg. "Teljesen őrült időszak volt. Előfordult, hogy megérkeztünk egy Grand Prix helyszínére, és kiderült, eladták a csapatott, mialatt mi utaztunk, és persze nem volt pénz a versenyzésre. A legdurvább viszont a Phoenixnél töltött egy év volt. Egyszer gyűjtést kellett tartanunk, hogy legyen miből tankolni."

Bár az egész olyan volt, mintha folyamatosan a falba verte volna a fejét (1990-ben jött el a mélypont, amikor 16 futamból 12-ra nem sikerült kvalifikálnia magát, és egy 13. hely volt a legjobb eredménye a Hungaroringen), soha nem horgasztotta le azt a fejet. "Engem nem tört le a dolog. Akkor még fiatal voltam, és egy nagy kalandnak tartottam az egészet. Álmodni sem mertem arról, hogy valaha eljutok az F1-be. És persze mindig hittem, hogy már csak egy karnyújtásnyira vannak a jobb idők."

Voltak olyanok is, akadt egy-két kiemelkedő pillanat Tarquini F1-es pályafutása során. 1989-ben Monacóban a negyedik helyen ment, amíg egy elektromos csatlakozó el nem romlott az AGS-ben. A következő versenyen, Mexikóban, pedig hatodik lett. Erről - az egyetlen pontszerzésről - még mindig lóg egy kép a falán.

Tarquini_F1_AGS

"Ezek voltak a pillanatok, amikor azt gondoltam, lehetséges, hogy megváltozzon az életem" - mondja, miközben éppen az emlegetett kép alatt ül egy kanapén. "Ám ahogy telt az idő, fokozatosan rájöttem, ez a lehetőség elment. Az F1-ben vagy nagyot lépsz előre, vagy eltűnsz. Bár én sosem értem fel a csúcsra, igazából nem bánok semmit. Szép emlékekkel gazdagodtam, és boldog vagyok, hogy sikerült pontokat szereznem, még ha csak egyszer is. Mert így legalább egy apró kis nyomot hagytam magam mögött a Forma-1 történetében. Máskülönben az emberek talán nem is tudnák, hogy jártam ott."

Meglepően megható mondatok, szívből jövők és őszinték. Nagyon kevesen tudják ilyen érthetően kifejezni, milyen súlya van a történelemnek, és annak, hogy az ember emlékezete fennmaradjon. És bár Tarquini a Forma-1-ben csak a felszínt kapargatta, a túraautózás világába mélyen belevéste a nevét.

"Ha az F1-ben mennek a legjobb kocsik, akkor a túraautózásban a legjobbak a versenyek."

Tarquini pedig egy igazi versenyző. 10 éve a Sky TV felajánlotta neki, hogy legyen a csatorna olaszországi szakértője, és bár sokáig úgy érezte, ez lehet számára a jövő, egyelőre túlságosan élvezi, amit csinál ahhoz, hogy abbahagyja.

Az összehasonlítást ugyan elutasítja ("az egyik egy elképesztő nagyság volt, a másik viszont csak egyszerűen jó"), de ilyen téren van némi közös benne, és Juan Manuel Fangioban (aki sokáig a legidősebb FIA világbajnok volt): mindketten túlságosan szerettek versenyezni ahhoz, hogy abbahagyják.

Forrás: Autosport

Írta: Anthony Peacock

Fotó: WTCC Media, Gabriele Tarquini

Hozzászólások