WTCC - Priaulx és Catsburg szerint is elgurult kicsit a gyógyszer egyeseknél
Priaulx és Catsburg szerint is elgurult kicsit a gyógyszer egyeseknél
Fotó: fiawtcr.com

Priaulx és Catsburg szerint is elgurult kicsit a gyógyszer egyeseknél

LantiLanti
2019/09/17 14:06

Rengeteg kisebb-nagyobb ütközést hozott a ningbói WTCR hétvége, és több pilóta is úgy nyilatkozott, az utóbbi időben egyre romlik a versenyzés színvonala a bajnokságban.

Andy Priaulx például mindkét vasárnapi futamon kiesett, mindkétszer Michelisz Norbival ütközött. Az első volt kicsit véleményesebb, ám a telemetria adatok egyértelműn megmutatták, a háromszoros világbajnok a normálisnál korábban fékezett, és Norbi ezért ment neki hátulról. Nem is büntették meg a magyar pilótát. 

A harmadik versenyen történt ütközés értelmezéséhez a felügyelők sem kellettek, a fedélzeti kamera képéből jól látszott, hogy Norbit Fred Vervisch lökte neki Priaulxnak. A Lynk & Co versenyzője ennek ellenére érthetően nem volt boldog. 

"Ez teljes őrület. Meg sem tudom számolni, idén hány versenyem ért véget ütközés miatt. Az utolsó futamon történt koccanás is teljesen elcseszte az autómat" - mondta Priaulx a TouringCarTimes-nak.
"Nem úgy emlékeztem, hogy ennyire hülye lenne ez a bajnokság. Szigorúbban kellene venni a dolgokat, és azonnal áthajtásos büntetést adni annak, aki szabálytalanul vezet."

Nicky Catsburg számára is egy merő szívás volt a kínai hétvége, és ő is osztja Priaulx véleményét.

"A színvonal kicsit kezd kicsúszni az irányítás alól. Az Endurance Világbajnokságon ha csak picit hozzáérek valakihez, bumm, már jön is az áthajtásos büntetés. Itt viszont kis túlzással bármit megtehetsz. Ez bizonyos mértékig legyen is így, amit ma láttunk, a túlment a határon" - fogalmazott a holland szintén a TCT-nek. 

Kétségtelen, a túraautó versenyzés része az autók közti kontakt, és a jó túraautóval kapcsolatban elvárás, hogy bírja a szántást. Pont azt nehéz megtalálni, hogy hol van a műfajra jellemző keménység és a szabálytalan vezetés  közti határ. A múltban sem volt könnyű ezt mederben tartani, és a jövőben sem lesz az. 

Hozzászólások