WTCC - Norbi és az összetett dobogó
Norbi és az összetett dobogó

Norbi és az összetett dobogó

LantiLanti
2013/09/24 16:52

Michelisz_honda_usa_3

Öt dobogós helyezés után Suzukában végre az első futamgyőzelmet is megszerezte a Hondával Michelisz Norbi, ami egyben azt is jelenti, hogy a magyar pilóta versenyben van összetett harmadik helyért.

Nem kizárólag a győzelem hozta helyzetbe a Zengő Motorsport versenyzőjét, hanem Michel Nykjaer kényszerű kiszállása (a dántól anyagi okok miatt vált meg a Nika Racing) is szerepet játszott a dologba. A jó barát gondjainak nyilván Norbi sem örül, de ha már így alakult, kicsit talán érte is meg kéne szerezni az abszolút harmadik helyet.

Miért nem a másodikat? Matematikailag még az is elérhető, de reálisnak nem mondanám az esélyeket. Gabriele Tarquini előnye most 55 pont Norbival szemben, miközben a hátralévő két forduló során összesen 110-et lehet szerezni. Négy futam alatt több mint félszáz pontot hozni Tarquinin nem lenne racionális elvárás.

A jelenleg harmadik Tom Chilton azonban még fogható, az RML brit pilótája 27 ponttal előzi meg Micheliszt. Előttünk van még James Nash is, vele szemben 25 pont a lemaradás. Egyelőre Nykjaer is Norbi előtt áll, de biztosan kicsúszik majd a top5-ből.

Michelisz_Rus_Chilton

Kettejük közül jelen pillanatban Chilton tűnik a nagyobb falatnak. A csapata rendkívül tapasztalat, és a bebiztosított világbajnoki elsőség után mostantól csak rá koncentrálnak majd (ő még esélyes a második helyre). A kezdeti hullámzóbb teljesítmény után mostanában igencsak formába jött, Portugália óta szívlapáttal takarítja be a pontokat. Második hely Portóban, harmadik Termasban, pole és győzelem Sonomában, valamint két masszív pontszerzés Suzukában. Az elmúlt négy forduló során kereken 30 ponttal szerzett többet, mint Norbi.

Nash labilisabb ellenfélnek tűnik. A bamboos angol ugyan már két futamot is megnyert idén (mondjuk mindkétszer a fordított rajtrácsnak köszönhetően), de a portói győzelem óta nem állt dobogón.

Az elmúlt négy forduló nyolc futamából csak háromszor zárt Norbi előtt, és mindháromszor úgy, hogy a magyar pilótának gondjai voltak. Portóban műszaki hiba miatt falnak csapódott, Sonomában az első futamon motorcsere miatt a sor végéről indult, Suzukában pedig Muller belement a rajt után.

Egy alkalommal (portói első futam) egyikük sem szerzett pontot, négyszer pedig Micheliszé volt a jobb eredmény. Az időmérőn Sonomát leszámítva mindig Norbi volt a jobb, azt pedig tudjuk, hogy Amerikában a 10. helyre hajtott (persze lehet, hogy párszor Nash is).

Michelisz_nash_termas

De söprögessünk kicsit a saját házunk táján. Norbinak természetesen nagy hátrány, hogy rendkívül rázósan kezdődött az év; az első két forduló során összesen 4 pontot gyűjtött, ami Chiltonnal szemben azonnal 44, Nash-el pedig 39 pontos hátrányt jelentett. De ezen már úgysem lehet változtatni.

Az adatokból azonnal kiviláglik, hogy Norbi pontszerző statisztikája gyengébb, mint a két ellenlábasé; még az első két hétvégét leszámítva is számottevően többször nullázott. A monzai és a marrakeshi forduló nélkül Chilton négy, Nash pedig csak két futamon nem került be a top10, Michelisz esetében ez a szám hat. Minden futamot figyelembe véve így fest a képlet: Nash: 2, Chilton 5, Michelisz 9.

Ebből az adatból is jól látszik, hogy mennyire nem csak kötelező szólam, amikor egy 6.-7. helyezett versenyző azt mondja, örül, hogy értékes pontokat tudott szerezni.

Tegyük gyorsan hozzá, a nullázások nagy részéről nem Michelisz tehetett. Az első két futamra mindenki emlékszik, és Slovákiában is műszaki gondok voltak a Hondával. A salzburgi első versenyen a szabálytalan szárnyprofil miatt kellett a sor végéről indulnia, a többi esetről pedig fentebb már írtunk.

Michelisz_Jpn_arc

Nem elérhetetlen tehát az év végi harmadik hely, de a következő négy futamon egyszerűen tilos nullázni, és minden elérhető pontra kőkeményen rá kell menni. Nagyon bízom benne, hogy a suzukai győzelem óriási lökést ad Norbinak és a csapatnak, mert egy jó passzban lévő Michelisszel szemben felkötheti a gatyát a két angílus.

U.i.: Az üldözőkről azért nem írtam, mert ha Norbi utoléri a két angolt, ahhoz biztosan olyan teljesítmény kell, amivel Rob Huff és Tom Coronel nem nagyon tud versenyezni. De akinek ez hiányzik: Coronel elég hektikus a BMW-vel, Huff pedig Portó óta mélyrepülésben van (balszerencse miatt is), hat futam alatt összesen 18 pontot gyűjtött.

Fotó: WTCC Media

Írta: Lanti

Hozzászólások