Nemzetközi - Ötfutamos lesz az ETCC

Ötfutamos lesz az ETCC

LantiLanti
2012/10/26 10:07

Megjöttek az első információk a Túraautó Európa-bajnokság 2013-as szezonjáról. A legfontosabb változás a tavalyi évhez képest az, hogy négy helyett öt fordulót rendeznek. 2013-ban már csak három kategóriát indítanak, megszűnik a Super Production, amely iránt nem mutatkozott túl nagy érdeklődés tavaly. Lesz S2000, S1600 valamint egy márkakupás géposztály a SEAT León Supercopáknak, illetve talán más típusnak is. Valamennyi kategóriában kategóriában a közös Yokohama ETCC gumit kell majd használni.

A versenyhétvégék lebonyolítása a közvetkező lesz: szombaton egy 30 perces szabadedzés és egy szintén félórás időmérő, vasárnap egy 15 perces bemelegítő edzés, és két futam, melynek egyenkénti össztávja 50 km. Ahol lehetőség van rá, a csapatok költségén privát tesztet is tartanak.

Ami a nevezési díjakat illeti: az S2000-es és a márkakupában 15.000 euró lesz az egész éves pénz, az S1600-ban pedig 7.750. Ha valaki csak egy futamra akar nevezni, annak az első két géposztályban 4.410, a harmadikban pedig 2.070 eurót kell kicsengetnie. A nevezéseket 2013 január 10-étől lehet leadni.

Minden hétvégén díjazzák a két verseny összesített eredmény alapján legjobban teljesítpőet. A Yokohama Trophy összdíjazása 220.00 euró, azaz minden hétvégén 44.000 eurót osztanak ki mindhárom kategória első hat helyezettje között. Újítás továbbá, hogy lesz külön verseny a hölgyek számára, akik rajtpénzt (1.000 euró) is kapnak, és akik között kb. 10.000 eurót osztanak majd szét versenyenként.

Ha az ETCC a Túraautó Világbajnokság betétfutama, akkor az Eurosport 2 az idén megszokott egyórás összefoglalóban számol be az eseményekről, az önálló fordulókról viszont az egyes csatorna élőben fog közvetíteni.

Végezetük a 2013-as naptár (két helyszín még egyeztetés alatt):

Március 24. - Monza (Olaszország, WTCC)

Április 28. - Szlovákiaring (Szlovákia, WTCC)

Május 19. - Salzburgring (Ausztria, WTCC)

Július 14. - Franciacorta? (Olaszország)

Október 6. - Brno? (Csehország)

A végleges sportszabályokat és a részleteket decemberben, a Motorsport Világtanács ülése után hozzák nyilvánosságra.

FONTOS! Kérlek csatlakozz a Túraautó Hírblog Facebook Csoportjához ITT.

Fotó: ETCC Media

Hozzászólások