WTCC - Műszerfalak - ebben vezet a Honda
Műszerfalak - ebben vezet a Honda

Műszerfalak - ebben vezet a Honda

LantiLanti
2014/04/11 13:03

Honda_kormany

Ahogy Valenciában nézegettem a TC1-es Honda Civic műszerfalát, az volt az érzésem, hogy ez már majdnem F1. Egy ujjnyi szabad területet nem találni a kormányon, rengeteg bájos kis színes kapcsoló, a pilótára pedig egy méretes LCD kijelző önti az információt.

Persze tudom, az F1 sokkal szebb, sokkal jobb, sokkal brutálabb, de én ezt is szívesen elkattintgatnám-elnyomkodnám lefekvés előtt amolyan idegnyugatékónt.

Citroen_kormany

De ha már itt tartunk, gyorsan kerestem pár fotót a többiekről is. A Citroen kormánya futurisztikusabb, és legalább annyi gomb van rajta, mint a Hondáén (nem mintha ezen bármi is múlna :D), viszont az LCD terén messze elmaradnak a japánok mögött. Hiába, az elektronika az ő asztaluk.

Chevy_kormany

A Chevrolet volánja egy fokkal egyszerűbb, ráadásul az egyetlen valamirevaló képen éppen egy picit szétberhelt állapotban van. Ettől függetlenül jól látszik, hogy a Cruze jóval alacsonyabb költségvetésből készült, mint a két gyári autó. A célnak viszont tökéletesen megfelel.

A Ladáról eddig sajnos nagyon kevés kép került fel a netre, a kormányról pedig egyáltalán nem készült fotó. Ha más nem, néhány hét múlva majd lekapom a Ringen.

Fotó: WTCC Blog, Tom Coronel, Citroen Media

[ad#2]

Hozzászólások