WTCC - Muller menni ralizni

Muller menni ralizni

LantiLanti
2012/10/03 14:10

Yvan Muller hazatért, a hétvégén ugyanis rajthoz áll a Francia ralin. A Chevrolet háromszoros túraautó világbajnok pilótája a szó szoros értelmében otthon érezheti magát, hiszen Elzász tartományban, Altkirch városkában született, ami Mulhousetól néhány kilométerre délre található. Ez utóbbi városban rendezik egyébként szombati szuperspeciált, míg a verseny záró szakasza - szokás szerint - Sebastien Loeb otthonában Haguenauban lesz.

Muller egy Mini WRC-vel indul majd, melyet a Prodrive készít fel számára, azaz csak a francián és navigátorán, Guy Leneveu-n múlik, hogy bejutnak-e a pontszerzők (top10) közé. Dave Wilcock, a Prodrive WRC csapatfőnöke ott volt azon a nagyjából 60 km-es teszten, amit Nagy-Britanniában tartottak Mullerék számára, és szerinte a francia képes lehet stabilan az első tízben autózni.

"Ültem is mellette, de láttam kívülről is vezetni a kocsit, és nyilvánvaló volt, hogy egyre jobban alakítja a vezetési stílusát a négy kerék hajtású Minihez. Biztos vagyok benne, hogy az első néhány ismerkedő gyorsasági után folyamatosan ott lehet az első 10-ben a világ legjobb raliversenyzői között is. Az összes versenyünk közül a francia és spanyol fekszik leginkább Mullernek" - mondta Wilcock a WRC hivatalos honlapjának.

Bár már elváltak a Prodrive és a BMW tulajdonában lévő Mini útjai, korábban a brit istálló jelentette a gyári Mini csapatot, és ők fejlesztették ki a jelenlegi WRC autót is, úgyhogy tudnak ezt-azt a kocsiról. Dave Richards alakulata évekkel ezelőtt a Subaruval való sikeres együttműködéssel tűnt ki a Rali Világbajnokságon. Muller csapattársa a Francia Ralin a Prodrive állandó pilótája, a korábbi Citroen gyári versenyző Dani Sordo lesz.

A közzétett fotók alapján Muller nagyon jól érzi magát a WRC-ben, ennyit még a futamgyőzelmek alkalmával sem láttuk őt mosolyogni a WTCC-ben. Egyre több pletyka lát napvilágot arról, hogy a szezon végeztével befejezi túraautós karrierjét, és végleg átáll a ralira. A kombinálók-királyok már azt is tudni vélik, hogy Sebastien Loeb helyét veheti át a Citroennél, de jelenleg ez szigorúan csak álmodozás. Egy biztos, ha jól sikerül a hétvégi francia verseny, az lökhet egyet Mulleren, a WTCC-ből kifele, a WRC-be pedig befele.

Egyébként nem Muller az egyetlen pályaversenyző klasszis az idei Francia ralin, egy másik Minivel rajthoz áll a Le Mans császár (2009-es győztes) Romain Dumas is.

Fotó: Yvan Muller Fan Page

Hozzászólások