WTCC - Muller a pilóták bizottságában
Muller a pilóták bizottságában

Muller a pilóták bizottságában

LantiLanti
2013/03/08 22:39

Muller_arc_magyaraz

Beválasztották Yvan Mullert az FIA új versenyzői bizottságába, ahol a háromszoros világbajnok feladata a pilóták érdekeinek képviselése lesz. A 43 éves francia a Sportkocsi, GT és Túraautó "szakág" egyik tagja lesz, az ötszörös Le Mans 24 órás győztes Emanuele Pirro, és a korábbi ALMS bajnok Adrian Fernandez mellett.

A versenyzői bizottság létrehozását tavaly júniusban jelentette be az FIA, és a lépés fontos szerepet játszott abban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerte az automobil szövetséget. A testület elnökének a kétszeres Forma-1-es világbajnok, CART bajnok és Indy 500 győztes legendát, Emerson Fittipaldit választották meg, az alelnöki címet pedig a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastien Loeb kapta.

A karosszériás pályaautók mellett az együléses sorozatok, a rali és a tereprali is önálló szakágat kapott, a többiek pedig egy gyűjtő csoportba kerültek.

A jövőben az FIA az eddiginél is szorosabb kapcsolatot kíván ápolni a NOB Sportolói Bizottságával, illetve más nemzetközi szövetségekkel, többek között ezért volt fontos a megfelelő sportolói érdekképviselet biztosítása.

Fotó: WTCC Media

Hozzászólások